Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.07.02

Július első hétvégéjén több mint tizenötmillió olasz indul el nyaralni, de a felmérések szerint a kétgyerekes családok legfeljebb egyhetes vakációt engedhetnek meg maguknak az infláció miatt – közölte a Coldiretti termelői szövetség.

Megteltek az autósztrádák a nyaralásra indulók járműveivel. A legnagyobb forgalom természetesen a tengerpartokhoz tart déli irányban.

A Coldiretti adatai szerint 15,4 millióan mennek július első felében szabadságra, hét százalékkal többen mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A termelői szövetség azonban a rendkívüli, a városokban elviselhetetlen hőségnek tulajdonítja az elutazások számának növekedését, nem pedig az anyagi lehetőségeknek.

A termelői szövetség rámutatott, hogy júniusban tavalyhoz képest hatvanhét százalékkal többen vettek ki nyári szabadságot, mivel akkor alacsonyabbak voltak az árak.

Az olaszok többsége a belföldi utazást választja, valamivel több mint huszonkét százalékuk nyaral külföldön.

A La Repubblica napilap számításai szerint a családok többsége csak legfeljebb egyhetes vakációt engedhet meg magának az infláció miatt. Drágább a szállás, az étterem, a közlekedés és a kirándulás is, “mindenhol árdrágulás van” – írta az újság.

Egy kétgyerekes családnak egy hét a tengerparton a tavalyi valamivel több mint négyezer euró helyett az idén közel ötezer euróba kerül. Ugyanaz a hegyekben a tavalyi háromezer-nyolcszáz euró helyett most több mint négyezerbe.

A fogyasztóvédelmi Federconsumatori szövetség szerint az egyhetes “nem luxus színvonalú” családi vakáció, amely során nem akarnak lemondani a bárban fogyasztott csésze kávéról vagy a gyerekeknek vásárlandó fagylaltról, tavalyhoz képest 16,8 százalékkal kerül többe. Az olaszok nagy részének a literenkénti több mint kéteurós üzemanyagár is nehézséget okoz, így vonattal közlekedik a kedvezményes napokon: júniusban az eladott vonatjegyek száma kilencven százalékkal nőtt.

A La Repubblicának nyilatkozó Marina Lalli, a Federturismo idegenforgalmi szövetség elnöke elmondta, hogy egy 170 szobás szálloda energiaköltsége hatvan százalékos foglaltsággal egy év alatt 38 ezer eurótól 78 ezer euróra emelkedett. Az éttermek is megnövekedett kiadásokkal számolnak: a tojás ára ötven százalékkal, a vajé huszonhárommal, az étolajé hetvennel emelkedett, ami az asztalokra kerülő fogásokat is drágítja. A hal, megemelkedett ára miatt, “ritkasággá” vált, és több étterem le is vette a menüjéről.

Az Istat statisztikai hivatal szombati adatai szerint a júniusi nyolc százalékos infláció a legmagasabb, amelyet 1986 januárja óta mértek. A Corriere della Sera napilap kormányforrásokra hivatkozva azt írta, hogy a szakemberek őszre olyan állapotokat jósoltak az infláció miatt, amelyek a vietnami háború idején voltak tapasztalhatók.

Pier Carlo Padoan közgazdász, volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a drágulás “még hosszú ideig fog tartani, és ősszel nehéz időszak várható”.

A nyaralási főszezonnak hagyományosan augusztus közepe számít Olaszországban. A kormány egyelőre csak augusztus elejéig hosszabbította meg az üzemanyagadók literenként harminc centtel való csökkentését. (MTI)