Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.06.18

Az idei nyári menetrend célja, hogy a Balaton felé ne csak Budapestről kínáljanak megbízható, ütemes kiszolgálást, hanem kihasználva, hogy a MÁV és a Volán már egy cégcsoportban működik, az ország minden tájáról biztosítsanak oda eljutási lehetőséget.

Idén június 12-ig, 2019 azonos időszakához mérve 80 százalékkal nőtt az utasok száma, ez csaknem félmillió embert jelent. Ez az “óriási” növekedés azt tükrözi, hogy ma már az iskolai szünet előtt többen járnak vonattal a Balatonra, mint a járvány előtti nyáron az augusztusi csúcsszezonban.

Budapestről megmarad a korábbi ütemes menetrendi rendszer, amely Intercity vonatokkal kiszolgálja a déli partot, az északi partra pedig a Kék Hullám Intercityk és az azokat kiegészítő Katica és más Interregio vonatok közlekednek.

Újdonság azonban, hogy öt irányba emeletes vonatokkal, Kiss motorvonatokkal új szolgáltatásokat is indítanak: a Dunakanyarból Vác felől a Jégmadár Expressz, Kelet-Magyarországról pedig Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Cegléd felől Újszászon át indulnak expressz vonatok Budapest érintésével a Balatonra.

Mindezeket kiegészítik a Volánbusz fejlesztései az ország számos tájáról: Eger, Salgótarján, Szeged, Békéscsaba, Szekszárd és Pécs felől közvetlen távolsági járatok indulnak, amelyek a Balatont megközelíthetővé teszik a nem közvetlen vasúti járatokkal kiszolgált útirányokból is.

Az éjszakai közlekedést nyáron a Balatonon kiterjesztették, így a most hétvégén induló és augusztus végégig tartó nyári menetrendben a Bagoly vonatok minden éjszaka közlekednek a Balaton déli partján. Lesznek éjszakai vonatok az északi parton is, ott egyelőre csak a hétvégén.

Megújultak az étkezőkocsik, amelyek június 18-tól a Balaton, a Kék Hullám és a Levendula Intercity-nél is megtalálhatóak. A Balaton 24, illetve 72 jegy: előbbi a felnőtteknek 1090 forintba, a 26 éven aluliaknak pedig 750 forintba kerül.

A kerékpáros turizmus terjedése miatt valamennyi Balatonra tartó vonaton kerékpár szállításra alkalmas kocsit is indítanak. Mindezek a fejlesztések, köztük a TIM által megrendelt menetrend is azt szolgálja, hogy a MÁV-Volán csoport egy vonzó alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek.