Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.05.11
A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) közleménye szerint a pécsi fesztiválszezon nyitóeseményén a hagyományoknak megfelelően zenei, irodalmi és gasztronómiai csemegékkel várják a családokat a megyeszékhely kultnegyedében. A rendezvényt május 20-22 között tartják.

 A rendezvényre közös produkcióval érkezik Simon Márton költő, slammer és iamYank. Kollár-Klemencz László Zabolátlan lovaim című lírai dalestjén Farkas Róberttel és Dargay Marcellel lép színpadra, míg a Zongoristatalálkozón a New Orleans blues műfajban, dob kísérettel három zongorista boogie-woogie párbaját hallhatja a közönség.Grecsó Krisztián és Beck Zoli Hoztunk valamit magunkból címmel készül egy időutazós, zenés irodalmi pódiumestre. Fellép továbbá az ‘I love Swing’ formáció, az Eliza Bliss Band, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint JaMese és a Swing A La Django.

A Bóbita Bábszínház bemutatói mellett a KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös előadásában Sárkányölő Sebestyén, a szegénylegényből lett hős története elevenedik meg a bábszínpadon.

A kézműveskedés szerelmesei kipróbálhatják magukat az “Üssünk egyet” című fémműves workshopon, elmerülhetnek a gyöngyfűzésben vagy részt vehetnek a Buborékbűvölő workshopon – olvasható a ZSÖK közleményében.

Fotó: Bódi Ágnes

Lesz mindezek mellett szabadtéri jóga és gyerekjóga, varázslénykeresés, kerekasztal-beszélgetés a Z generációs influenszerekről. Bárki beleshet a kulisszák mögé is: az Amalgam Collection gyárlátogatásán betekintést kaphatnak az látogatók az autómakett-készítés folyamatába, a PTE Művészeti Kara pedig megnyitja az érdeklődők előtt a Festészet és a Szobrászat Tanszék műtermeit.

Különleges gasztronómiai programok között Chori pan workshopon argentin kolbászos szendvicseket készíthetnek az érdeklődők chimichurrival, valamint – belépődíjas – pizza workshopot tart Szabi, a pék, ahol megismerhetik a résztvevők a nápolyi pizza titkát. Mellettük a Rolling Grill Circus és a Partisan gondoskodik a finom falatokról és hűsítő kortyokról.

A Zsolnay Pikniken három jótékonysági program is elindul az ukrajnai háború áldozatainak támogatása céljából az UNICEF Magyarország közreműködésével, továbbá az Ukrajnából érkező menekültek a belépődíjas esti koncerteken ingyen vehetnek részt – jelezték a kommünikében.

A koncertekről és a programokról részletesen a zsolnaynegyed.hu oldalon lehet tájékozódni.