Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.04.19
Gazdag programmal, állati élményekkel és az év első vidámparki kalandjaival várta a kikapcsolódni vágyókat a Debreceni Állatkert és Vidámpark a tavaszi szünet minden napján.

Az ünnepi forgatagban néptáncosok előadása és megannyi interaktív élmény garantálta a jókedvet. Tojáskiállítással és húsvéti bátorságpróbával várt a Pálmaház, de a fejtörők kedvelői tojáskeresésen és zoototón is részt vehettek, kreativitásukat pedig közös tojásfa-díszítésen és óriástojás-festésen élhették ki kicsik és nagyok.

Mindemellett a tavasszal ébredező flóra és fauna iránt érdeklődők tematikus állat- és növénykerti szakvezetéses sétát is tehettek a Nagyerdő lassan zöldbe boruló fái alatt. A megújulás ünnepének elengedhetetlen főszereplői voltak az idén született állatkerti lakók, köztük a szürkemarha-üszők, a népes kecskegida-csapat, az állatsimogató cigája bárányai, valamint az intézmény történetének első és az ország egyedüli karszarvú antilopborjai és dél-afrikai sülkölykei.

Az Állatok Akcióban egész napos kínálatába már a szünet első napjától visszatértek olyan közönségkedvenc programok, mint a Katta-sétány, pingvinséta, a pónilovaglás, a Chilivel, a sárga-kék arával való fotózkodás, illetve a nyuszifalvi tízórai.

Immár 62. szezonját nyitotta meg az ország egyetlen állandó szórakoztatóparkja, amelynek műszaki személyzete az elmúlt hónapokban elvégezte a biztonságos és igazán önfeledt élményszerzést garantáló karbantartási és felújítási munkálatokat.

Évtizedek folyamatos, gondos munkájának köszönhetően a mai napig kifogástalanul üzemelnek a vendégek egymást követő generációinak nagy örömére olyan patinás játékelemek, mint a klasszikus dodzsem vagy a békebeli paripákkal felszerelt Lovasforgó. Természetesen újdonságokból sem volt hiány, a kicsiknek kedves Babaforgó és Dzsungelforgó már húsvétkor esztétikailag megújulva várta utasait.