
Fotó: Bódi Ágnes
Tavaly, a soproni népszavazás századik évfordulójának évében a Soproni Petőfi Színház kellékesei elkészítették a népszavazás során használt faládák két pontos másolatát. A ládákba a Pro Kultúra rendezvényein a soproniak több ezer üzenetet dobtak be arról, hogy száz évvel a népszavazás után mit szeretnek, mire büszkék a városban.
Ezek közül válogatták ki azt a 48-at, amely Fischer Erika mézeskalácskészítő piros mézeskalácsszíveire került rá. A szívekre került feliratok tanúsága szerint az emberek szeretik például a soproni kapukat, a selmeci hagyományokat, a város nevét, a Károly-kilátót és azt, hogy a település családbarát.
Az üzeneteket április 10-ig minden nap – vasárnap kivételével – délután három órakor helyezik ki. A mézeskalácsok mellett egy QR-kódot is feltüntetnek, amelyen keresztül az érdeklődők a kezdeményezésről és a soproni népszavazásról olvashatnak.
Miért lehet szeretni Sopront? Egyebek mellett iskolaváros, a kultúra és a kékfrankos városa, a leghűségesebb város (Civitas fidelissima), 1989 óta pedig a szabadság városa is.