Nyuszifalva lakói a Debreceni Állatkertben

Szerző: | 2021. nov. 11.

Bár Nyuszifalva lakói a hűvösebb idő beköszöntével téli szálláshelyükre költöztek, a Debreceni Állatkert örömhírrel szolgálhat a házuk tájáról, miután a csapatba nemrég két újabb oroszlánfejű törpenyúl érkezett az intézmény egyik adományozója jóvoltából.

Jövő tavasszal a többi tapsifülessel együtt a két bak is birtokba veszi otthonát, ahol a látogatók is testközelből találkozhatnak majd velük.

A Debreceni Állatkert lehetőségeihez mérten igyekszik a természetvédelmi mentőmunka keretében otthont adni korábban kedvtelésből tartott állatoknak is; ugyanakkor Nyuszifalva új lakóinak érkezése kapcsán különösen fontosnak tartja felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára annak érdekében, hogy minél kevesebb esetben legyen szükség meggondolatlanul vásárolt kisállatok befogadására.

A nyúltartás mindenekelőtt hosszú távú elköteleződést jelent, mivel a jól tartott nyuszi akár a 10 éves kort is megélheti.

Társas természetük ellenére a nyulak tarthatók egyedül, a napi törődést azonban igénylik. Ha több füles kedvenc tartásában gondolkodunk, érdemesebb két azonos nemű állatot választani; ha pedig egy nőstényt és egy hímet szeretnénk házikedvencként, ajánlott valamelyiküket ivartalanítani, ugyanis a közhiedelem nem téved a nyulak szaporaságát illetően.


Nyulat leggyakrabban ketrecben szokás tartani, melynek ajánlott minimális hossza 80-90 cm, szélessége pedig 50-60 cm. Természetesen a minél nagyobb és változatosabb mozgástér jót tesz kedvencünknek, ezért érdemes rendszeresen kiengedni a kertben vagy akár lakásban megfelelő felügyelet és a játéktér szökésbiztossá tétele mellett.

A hobbiból tartott nyulak étrendjének alapját a teljes értékű (és egyben a fogak koptatására is szolgáló) táp képezi, ezt egészíti ki a rostban gazdag széna, valamint a különféle növényzöldek és zöldségek. Itatás szempontjából ajánlott, ha a nyúl folyamatosan hozzáfér a vízhez, amelyet biztosíthatunk jól rögzített itatótálban vagy önitatóban.