Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.11.08
Többen vannak, akik csupán a diploma megszerzése feltételekén tanulnak meg más nyelvet, mások, talán lustaságtól vezérelve, azt mondják, hogy képtelenek bármilyen idegen nyelvet nyelvérzék híján elsajátítani.

Ők talán irigykedve is tekintenek azokra, akik ismert személyiségek mellett állva, vagy egy kabinnak nevezett kuckóban ücsörögve, profi módon igyekeznek átadni az előadó mondanivalóját. Ezekből adódóan igyekeztem egy pillanatfelvételt kapni a tolmácsok világáról, ezért Sós Évát kérdeztem, aki 46 éve tolmácsol a világ számos pontján.

– Mióta tanul idegen nyelvet?

– Gyermekkoromat szüleimmel Dél-Amerikában töltöttem, ezért a spanyol volt az első idegen nyelv, amelyet elsajátítottam. Sikerült jelentős szókincsre szert tennem, de nem voltak még barátaim, ezért sokat rádióztam. Nyolc éves korom körül már rádiós novellákat hallgattam. Magyar tudásomat tízéves koromtól, a család végleges hazatérése után szilárdítottam meg.

– Ez az időszak határozta meg, hogy a továbbiakban is nyelveket fog tanulni?

– Nem, egyáltalán nem, hiszen a gyerekek ebben a korban nem foglalkoznak ilyen dolgokkal. Hazatérésünk után a középiskolában már angolt tanultam, ami nagyon jól ment, mivel a spanyol után már volt gyakorlatom. A nyelvtanári pálya iránti érdeklődésem pedig az érettségi előtt fogalmazódott meg bennem. Ezért az egyetemen nyelvi szakra jelentkeztem, mert mindig is tanítani szerettem volna.

– Mikor tanított először idegen nyelvet?

– Az első tanítás még húsz éves koromra esett, amikor a tanulmányaimat megszakítva egy fél évet töltöttem Miskolcon, ahol a középiskolai tanárt kellett helyettesíteni, mivel ott volt az egyetlen iskola, ahol spanyol nyelvet tanítottak. Szóval meg kellett menteni a helyzetet.

– Hogyan lesz egy tanárból tolmács?

– Már az egyetemen foglalkoztatott a gondolat, ha elmegyek tolmácsolni, az milyen jó kiegészítő jövedelem lenne. A mélyebb lélektani oka az volt, hogy kisgyermek korom óta soha sehol nem értettem semmit. Ezért kialakult bennem a vágy, hogy nekem mindent meg kell értenem, amit mondanak. Abban az időben nem volt tolmácsképzés itthon, ezért felváltva tanítottam és tolmácsoltam főleg állami szerveknél. Ez úgy működött, hogy szabályszerűen kikértek a munkahelyemről. Ezért én magamat fejlesztettem, majd később nem csak magyarra, hanem az angolt spanyolra és fordítva is tolmácsoltam.

– Mikortól van Magyarországon tolmácsképzés?

– Harminc évvel ezelőtt indult, a nyolcvanas években alakult két intézmény, ahol tanítottam is. Amikor jöttek a tanítványok mindig feltettem a kérdést: mit tartanak a tolmácsolás lényegének. Ők mindenfélét mondtak, mire én elmondtam, hogy a megértés a leglényegesebb, mert ha nem értik a mondanivalót, akkor nem tudják lefordítani. Ez nagyon belém ivódott a dél-amerikai gyermekéveim során.

Fotó: Párvy Tivadar

– A tolmácsolás nem csak a beszédből áll, mondana erről valami részletet?

– Ez így van. Például a felkészülés nagyon fontos. Régebben a malomiparral kapcsolatos munkám volt. Telefonáltam a Ferencvárosi Malomba, kérve a segítségüket. Majd egy egyeztetett időpontban fogadtak és azóta tudom, milyen lisztfajták vannak és hogyan, milyen gépekkel állítják elő a végtermékeket. Mondanom sem kell, ezek az ismeretek nagyon nagy segítséget jelentettek. Manapság a felkészülést segítő anyagokat többnyire az interneten küldik meg, mint ahogy a tolmácsolások egy része is az interneten bonyolódik.

– Hogyan oszlanak meg a tolmácsolás helyszínei?

– A COVID előtti időszakban az év felét külföldön töltöttem, főleg Spanyolországban. A hazai munkák száma jelentősen csökkent a korábbi időszakhoz képest.

– Merre járt a világban és hol tudná a további életét elképzelni?

– Ausztráliát kivéve minden kontinensen jártam, mintegy hatvan országban de Dél-Amerikában tudnék élni, amit, gondolom, nem kell különösebben indokolni.

– Milyen emlékeket őriz a dél-amerikai ételek ízéről?

– Az előző, elhunyt férjem, Juan, aki paraguayi születésű uruguayi férfi volt, fantasztikusan főzött és csodálatosan készítette a paraguayi, uruguayi ételeket. Ezek főleg húsételeket voltak, hiszen az a régió, ahonnan ő jött világszerte ismert a pampákon ridegen tartott szarvarmarháiról, és azok kiváló minőségéről. Ezen túlmenően sok fogás alapanyaga a kukorica volt, de volt egy paraguayi leves nevű étel, aminek semmi köze nem volt a levesekhez. Ez egy sült kukoricamálé sajtdarabokkal sütőben készített alapvetően köret volt. Szegény férjem szerette a magyar konyhát is, de néha szenvedett is tőle, mert soha nem értette, hogy miért kell állandóan levest enni. Mindig panaszkodott, mondván, ha már tésztát kell enni, akkor miért nem eszünk spagettit. Ő alapvetően olaszos konyhát vezetett, aminek oka a sok olasz bevándorló volt, akik hozták magukkal a főzési szokásaikat.

Szerző: Párvy Tivadar