Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.11.04
Szent Márton-napi nagyvásárt rendeznek a hétvégén Szombathelyen, a Vasi Skanzenben. A vásáron több mint száz árus kínálja majd portékáit, a két nap során - szombaton és vasárnap - népzenei és néptánc-bemutatókkal, táncházzal várják az érdeklődőket.

Délelőtt vasi kórusok, hagyományőrző együttesek váltják egymást a színpadon, majd Savaria szülötte Szent Márton életének egy korszakát idézik fel, de íjászbemutatót, valamint egy bábelőadást is láthatnak az érdeklődők.

Délután a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola diákjaival közösen fellép a Boglya Népzenei Együttes, este lampionos felvonulást tartanak.

Vasárnap délelőtt ingyenes tárlatvezetés, töklámpás készítése, agyagozás, néptánc-bemutató és táncház is szerepel a kínálatban, délután pedig az Ungaresca táncegyüttes műsora szórakoztatja a közönséget; a program végül a Koprive tamburazenekar koncertjével zárul.