Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.10.02
Végre méltó kiállítók kerülnek a Bálnába! A 2013-ban megnyitott közösségi tér végre felébredhet „Csipkerózsika álmából”, ugyanis itt rendezik meg, immár tizenegyedik alkalommal, október 7-10. között Közép- és Kelet-Európa első számú nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítását és vásárját.

Az Art Market Budapest hazánk legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti eseményére ezúttal közel 30 országból érkeznek kiállítók, akik jóvoltából ötszáznál több művész több ezer alkotása kerül bemutatásra.

A művészeti seregszemle számtalan kísérőprogramja között ugyancsak a Bálna Budapest ad otthont: Art Photo Budapest néven Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásárának, az Inside Art nemzetközi művészeti konferenciának, illetve a New Visegrad Photography fotó- és a 360 Design Budapest formatervező kiállításnak is.

Mint Ledényi Attila igazgató a sajtótájékoztatón elmondta, az Art Market Budapest 2021-ben a visegrádi országok művészetét helyezi fókuszba, és Visegrad Contemporary címen külső helyszíneken létrejövő kiállításokat és kiegészülő művészeti programsorozatot hoz létre.

Az esemény a 2021 októberében útjára induló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál partnere és a fesztivál programjának kiemelt képzőművészeti komponense. Káel Csaba, a MÜPA igazgatója a nagyszabású városfesztivál névadójáról, Liszt Ferencről mondta: „Ő a XIX. század pop-ikonja! A hangversenyein ugyanúgy lelkesedtek, sőt sikongtak a nők, mint a Beatles koncerteken. Ez az életérzés, a modernség köti össze a nagy zeneszerzőt a ma emberével.”

Az együttműködés a fesztivált szervező Müpa és az Art Market Budapest között hosszú évek óta fennálló nagy sikerű partnerségen alapul: a hazai és ideutazó közönség magas színvonalú kiszolgálása, Magyarország kiemelkedő művészeti értékeinek bemutatása, Budapest központi kulturális szerepének és vonzerejének erősítése egyaránt közös törekvés.

Az Art Market Budapest csarnokaiban tucatnyi kiállítási stand több száz négyzetméterén látható cseh, lengyel és szlovák vendégkiállító mellett figyelmet érdemel a négy ország művészeti egyetemei kiemelkedő frissdiplomás fotográfusainak alkotásaiból válogató New Visegrad Photography tárlat a Bálna Budapest földszinti kiállítótereiben, amelynek anyagából a Várkapitányság jóvoltából látványos szabadtéri válogatás várja az érdeklődőket a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.

A globális művészeti életben és a műtárgypiacon jól ismert jelenség a képzőművészet és a formatervezés közötti határvonalak elmosódása. A hazai kreatív ipar két zászlóshajója, a Magyar Divat & Design Ügynökség ; Design Ügynökség illetve az Art Market Budapest 2021-ben partneri viszonyt hozott létre annak érdekében, hogy a két terület egymás tartalmai iránt fogékony közönségét összekapcsolja, és a kézenfekvő szinergiákból fakadó lehetőségeket hatékonyan kihasználja.

A Bálna Budapest földszinti kiállítóterében 360 Design Budapest címmel különleges kiállítást rendeznek. „Az esemény a környezettudatosság, az újrahasznosítás és az anyagtudatos formatervezés fontosságára is igyekszik felhívni a figyelmet” jelentette ki a Magyar Divat & Design Ügynökség; Design Ügynökség vezérigazgatója, Bata-Jakab Zsófia.

Az esemény hagyományos programja egy nemzetközi művészeti konferencia lesz, jelentős szakmai személyiségek részvételével, előadások és panelbeszélgetések formájában ad bepillantást a művészeti élet és piac aktualitásaiba, az azok jelenét és jövőjét formáló trendekbe. A kisérő programok közt szerepel még tárlatvezetés, könyvbemutató, performansz és hajókirándulás is.

Szerző: Dunay Csilla