Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.09.02
Több mint száz csapat mérkőzik meg egymással a kilencedik tiszacsegei harcsapaprikás-főző fesztiválon szombaton, a versengésre az ország egész területéről és külföldről is jelentkeztek közösségek - jelentették be a szervezők csütörtökön a helyszínen, a csegei halászcsárdában.

Nagy Sándor csárdatulajdonos felidézte, hogy a halfogyasztás és a Tisza-part népszerűsítésére kezdték a “halas” programok szervezését néhány évvel ezelőtt, azóta évről-évre többen látogatnak el mind a nyár eleji halászlé fesztiválra, mind az ősz eleji harcsapaprikás-főző fesztiválra.

Szalai János, a tiszacsegei halászcsárda üzemeltetője hozzátette: a versenyen nincs nevezési díj, minden induló csapat két-két kilogramm filézett harcsát kap, az első nyolcvan jelentkezőnek sátrat, asztalt és padot is biztosítanak a Tisza-parton kialakított “küzdőtéren”.
A versennyel párhuzamosan természetesen a csárdában is főznek halászlét és harcsapaprikást, amit a fesztivál idején a napi árnál lényegesen olcsóbban kínálnak a vendégeknek – tette hozzá.

Szeli Zoltán, Tiszacsege független polgármestere azt mondta, most első alkalommal együtt rendezik meg a fesztivált a csárdával, amely egyidejűleg falunap is, számos kulturális rendezvénnyel.

A településen évente három nagyrendezvény van, s immár a halászlé-, illetve a harcsapaprikás-főző fesztivál mellett a Csege-napokon is a halfogyasztás népszerűsítése kerül előtérbe – jelezte a polgármester.

Nagy Sándor elmondta azt is, hogy neves előadók, énekesek, együttesek szórakoztatják majd a fesztiválra látogatókat, de elkészült a csónakkikötő is, ahol vízijárműveket lehet bérelni.

Az élményhajózás mellett érdekességként említette a grillhajtót, amely egy kör alakú csónak, körbeülhető grillsütővel, ahol akár a Tisza közepén hajókázva is megsüthetik a vendégek a folyóból általuk kifogott halakat.