Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.08.02
Négy nap alatt tíz ország százötven zenésze lép színpadra az augusztus 5. és 8. között zajló ötödik kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon.

A Louis Armstrong előtti tisztelgésként ötven órán keresztül szól majd a dzsessz a fesztivál négy napján, de hallható lesz blues, boogie-woogie és swing is.

Az ötödik Jazzfőváros fesztiválon fellép többek között az uruguayi-kanadai Delta Bastards duó. Kecskemétre érkezik az amerikai dobos Eddie Metz is, valamint az ismert olasz dzsessszmuzsikus pár, Francesca Leone és Guido Di Leone.

A hét országból összeválogatott tíz zenészből álló Prohibition Orchestra autentikusan játssza a szesztilalom korszakának jazz muzsikáját, míg a Prohibition Stompers zenéje a harsogó húszas évekbe, a jazz aranykorába repíti a hallgatókat. A négy nap alatt hallható lesz továbbá a tokiói születésű Nobuo Watanabe zongorista játéka is.

A magyar előadók között fellép Tóth Vera, Szőke Nikoletta és a vasárnapi zárónapon pbig band kísérettel énekel majd Falusi Mariann.

A szabadtéri családi rendezvénysorozat kísérőprogramjai között szerepel veteránautó-kiállítás és a nyitónapon swingtánc-kurzust is tartanak.

A mozogni vágyóknak egy sportparkot állítanak fel, megrendezik a már szokásosnak számító Jazzfőváros futást, emellett az érdeklődők kipróbálhatják a Mátrix tájfutó pályát is. Fesztiválkarszalaggal a strand és a csúszda is ingyenesen használható. A rengeteg program között a helyszínen a műsorvezető-házigazda Freddie segít eligazodni.

A későn érkezők pénteken és szombaton 21 óra után a helyszínen féláron megváltható napijeggyel hallgathatják meg a koncerteket, a 14 éven aluliak pedig ingyenesen vehetnek részt az egész fesztiválon.