Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.07.15
Játszóbusszá alakította át duplacsuklós Van Hool AGG 300 típusú autóbuszát a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV); a most elkészült járművel a vállalat nyílt napjain és rendezvényein lehet majd találkozni.

A közlekedés iránti érdeklődés kortól független, és akár életfogytig tartó kötődést jelenthet – hangsúlyozza a BKV az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében, amely szerint a most elkészült jármű ötletét is az adta, hogy minél korábban megszerettessék a közösségi közlekedést a gyerekekkel.
A BKV emlékeztet arra, hogy a Van Hool AGG 300 típusú jármű már önmagban is egyedülálló látványosság, hiszen ez az egyetlen duplacsuklós autóbusz Budapesten.
Külső megjelenése sem mindennapi, hiszen a busz oldalát a BKV Gördülő játszóház címmel meghirdetett rajpályázatára érkezett gyermekrajzok segítségével díszítették fel, belsejében pedig gondosan kialakított játszóház várja majd a gyerekeket.
A BKV családoknak szóló valamennyi rendezvényén eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mindenki számára biztosítson szórakozási lehetőséget, érdekességeket, újdonságokat. A most elkészült járművel ezentúl a vállalat nyílt napjain és rendezvényein találkozhatnak az érdeklődők.