Hetven kulturális és művészeti programból álló programsorozat kezdődött július 4-én Szombathelyen Érezd Szombathelyt! 2021 címmel.
A programsorozat megalkotásába bekapcsolódott a város összes kulturális intézménye, támogatták létrejöttét cégek, civil szervezetek.
Továbbra is betartják az éppen aktuális járványügyi előírásokat, éppen ezért szerveznek idén nagyszabású tömegrendezvények – például Savaria Történelmi Karnevál – helyett több kisebb programot. A rendezvénysorozat költségvetése 33 millió forint.
Minden szombathelyi találhat számára kedves, értékes programot: koncertek, tárlatok, borfesztivál, gasztronómiai bemutatók, szabadtéri mozielőadások, bábjátékok és egyéb rendezvények várják a látogatókat.
A programsorozatban a nyár folyamán újra lesznek majd a római kort autentikus módon bemutató játékok is, illetve több könnyűzenei koncertet és egy borfesztivált is megrendeznek.
Július közepén a nagyközönség számára is megnyílik a szombathelyi víztorony és annak környéke, a KRESZ-park, amely családi programoknak ad majd otthon.
Lesznek kamarakoncertek a város több helyszínén, az utcaművészeti fesztiválba is bekapcsolódnak, illetve augusztusban a Ferences-kertben Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét adják elő.
A tárlatvezetéseken túl július 10-én Tepsifesztivál címmel régen elfelejtett ételek elkészítését népszerűsítik majd neves séfek segítségével.
A Csónakázó-tó szigetén tartanak majd bábelőadásokat, szeptemberben pedig a Hang Tér Kép címmel Szombathely főterén rendeznek egész napos bemutatót.
Augusztusban az utcaszínházi előadásokban, a borfesztiválon pedig színész zenekarukkal kapcsolódnak majd be a progamokba, szeptember 11-én pedig Weöres-tér címmel szintén a város főterén tartanak játékos társulati évadnyitót.


