
dav
A megbeszélés sorozat első állomása a Hotel Eger&Park volt, ahol Harmati Judittal, a hotel tulajdonos – szállodaigazgatójával, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége régiós alelnökével történtek egyeztetések.
Szó esett a turizmus újraindulása miatti létszámproblémákról és a bérversenyről, amely a turisztikai szektor minden ágazatát érinti. Az újrainduló turisztikai vállalkozások ugyanis sok esetben jóval magasabb béreket ígérnek, mint akik végig megtartották a munkatársaikat, éppen ezért sok esetben azok kerülnek hátrányba, akik a bezárások idején is végig kitartottak a munkatársaik mellett.

A megbeszélés másik kérdésköre a turisztikai egyetemi és felnőttképzésekhez kapcsolódott. A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület még a szezon kezdete előtt el szeretné indítani azt a képzéssorozatot, amelynek célja a turisztikai munkatársak helyismereti továbbképzése, illetve a jó gyakorlatok megismertetése, amelyben számítana az egyesület a Szállodaszövetségre és az egri turisztikai szolgáltatókra egyaránt.
A megbeszélésen felmerült, hogyan építhető be az egri attrakciók kínálata a csomagajánlatokba. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy több egri attrakció bizományosi jegyértékesítési szerződést köt a szállásokkal, amelynek keretén belül jelentős kedvezménnyel biztosítják számukra a belépőjegyeket. Ez kiváló lehetőség a szállásadónak, hogy exkluzív programokat kínáljon a vendégeinek, egyben az attrakcióknak is, mivel ezáltal a szállásadók plusz promóciós felületeket kínálnak a számukra.
A nap második felében az egri TDM vezetőjével, Törőcsik Gáborral, valamint az Egyesület Eger Idegenforgalmáért elnökével, Badacsonyiné Bohus Gabriellával folytatódtak a tárgyalások.
A kérdések között felmerült, hogy az egri városvezetés hogyan segíti a turisztikai szektor működését, valamint az egriek bemutatták azokat a kampányelemeket is, amit a turisztikai szolgáltatók és a TDM közösen állítottak össze Eger újraindulása érdekében és amit következetesen visz végig a helyi turisztikai közösség február óta a TDM szakmai irányításával. Az eredmények mindenesetre bíztatóak: Pünkösdkor az egész országban Egerben volt a legnagyobb foglaltság a szálláshelyeken.
A megbeszélés-sorozat további témái között szintén felmerültek a közös minőségbiztosítás kérdései, valamint a közös csomagok és keresztpromóciós akciók kialakításának a lehetőségei is, hiszen a közös Bükk-brand létrehozása mára már a vendégigények szintjén is jelentkezik. Egyre jellemzőbb, hogy a térségbe érkező vendégek csillagtúrákat tesznek a térségben, s amellett, hogy igénybe veszik a wellness és fürdőszolgáltatásokat, felfedezik a Bükk természeti látnivalóit is.
A tárgyalások kimeneteleként megegyezések születtek, amelyek értelmében a jövőben a térségi szereplők szorosabban működnek együtt, az érdekeik érvényesítése és a piaci lehetőségek jobb kiaknázása érdekében. Miskolc legnagyobb turisztikai szervezete tovább folytatja az összefogás kiszélesítését és további településeket és térségeket szólít meg a közeljövőben.