Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.05.23
Tamásiban, a 2011-ben átadott modern gyógyfürdő május 22-én kitárta kaput. A nyitás előtti napon néhány újságíró látogatott el Tamásiba, hogy többek között megnézzék a város turisztikai látványosságait, köztük a fürdőt is.

A város vezetői is részt vettek ezen a bejáráson, ahol az is elhangzott, hogy a fürdő melletti hét hektáros területen többek között egy tanuszoda is épül majd.

Megtudtuk, hogy a fürdő 2007-ig szezonális fürdőként működött, május elsejével nyitottak, és amíg az időjárás engedte tudták használni. Miután az önkormányzat megvásárolta, több módon kísérleteztek, hogy a lakosok tudják használni, majd a Kisfaludy program támogatásának köszönhetően 2011-re a megnyílt a gyönyörű, modern fürdő.

Milkovics István, a gyógyászati központ vezetője elmondta, hogy itt lehetőség van fizikoterápiás kezelésekre, és orvos is van a fürdőben. Gyógytornára és gyógymasszázsra is van lehetőség.

A fürdő külön érdekessége, hogy több szaunája van, és szaunamesteri bajnokságokat rendeznek. Szaunafelöntéseket is tartanak amelyeken bárki részt vehet.

Különösen odafigyeltek a mozgáskorlátozottak rekreációjának lehetőségére, amikor a fürdőt tervezték, szerepe volt benne régebbi országgyűlési képviselőjüknek, aki maga is kerekesszékes volt. Az ő tapasztalatai alapján készültek el a rámpák. Vízi-kerekes székeik is vannak, külföldről rendeltek, mert itthon nem találtak megfelelőt.

A gyógyvíz mozgásszervi megbetegedésekre, és nőgyógyászati gondokra is jó.

A gyönyörű fürdőépület 2 szinten, fedett és nyitott részlegekkel várja a vendégeket. A wellness&spa szolgáltatásai mellett a gyógyvízre vágyók számára is örömhír a nyitás.

A sportolók két úszómedencét használhatnak, egyik 25 m, másik 33 méteres hosszú. A legkisebb gyermekeket élménymedence várja így ők is gazdag élményekkel térhetnek haza.

Az úszómedencék mellett gyógyvíz, finn szauna, fényterápiás szauna, aroma szauna, sóbarlang, gőzfürdő, Kneipp-taposó, hidromasszázs, masszázsok is vannak, aquapark, terápiás kezelések is vannak.

A város elindította a hely gyógyhellyé minősítését, jelenleg a zaj és levegőminőség mérési vizsgálatok zajlanak.

A város vezetői a tájékoztatásban elmondták, hogy nagy álmuk egy négycsillagos szálloda építése, amely szervesen a gyógyfürdőhöz épülne. 2011-től kezdve nagyjából évente 160-180 ezer látogatót vonz a fürdő Tamásiba, jó lenne, ha több napra is tudnának maradni.

Széles András alpolgármester és Porga Ferenc polgármester szerint ritka az a párosítás, ami náluk van, hogy itt a gyógyfürdő és a természet, az erdő tele dámszarvasokkal, vadászni is lehet. A kerékpáros és a bakancsos turistáknak is tudnak kínálni programokat, a passzív mind pedig az aktív pihenés kedvelőinek van itt sportolási lehetőség, csak a szükséges szálláshely hiányzik. Ahhoz, hogy a város és környéke felkerüljön a turisták által keresett térképre ez nem elég, ehhez szálláshelyet is tudni kell kínálni.

Nagyobb méretű szálloda jelenleg nincsen a városban, inkább kisebb magánszálláshelyek a jellemzőek, valamint van egy önkormányzati tulajdonban lévő kemping is.

Hosszú távon elképzelhető és hasznos lenne egy 4 csillagos szálloda létrehozása a településen. A leendő szálloda tervei is készek, építési engedélyezési tervek is vannak, gazdasági szereplők kellenek hozzá. Hazai forrásra tudnak csak támaszkodni. Kisfaludy program térképére pedig már felkerültek.

Ugyan napozni nem lehetett, mert esős az idő, de a számtalan medence az idelátogatókkal talán feledteti, hogy nem süt a nap.