Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.03.15
Az Agrárminisztérium a tavaly meghirdetett településfásítási programmal is hozzájárul ahhoz, hogy kisebb-nagyobb falvak, városok az eddiginél kellemesebb élőhelyet biztosítsanak az ott lakóknak.

A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként indította az agrártárca. A program célja kettős: egyrészt hozzájárul a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések levegőminőségének, és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet. A kormány célkitűzése, hogy az ország fával borított területét 27 százalékra növelje.

A 2020 nyarán indult Településfásítási Program közel ötszáz, tízezer lakosnál kisebb település számára biztosít összesen 12 ezer darab sorfát. Ennek közel felét tavaly ősszel ültették el erdész szakemberek és a helyben lakók segítségével a települések, a többire idén tavasszal kerül sor.

A tavaszi faültetések sora Balástyán indult és várhatóan április végén be is fejeződik országszerte.

Újvári László, Balástya polgármestere a település kegyeleti parkját jelölte ki a pályázaton elnyert 30 keskenylevelű kőris, fehér eper és kislevelű hárs ültetésének helyszínéül. Mint fogalmazott, a lakosság támogatását is élvező fásítást a jövőben is folytatni kívánják.

Faápolási munkák a Sóstói-erdőben

A NYÍRERDŐ Zrt Nyíregyházi Erdészetének munkatársai március első felében a parkerdő leglátogatottabb részein faápolást és száraz ágnyesést hajtanak végre.

A tornapálya környékén és a legforgalmasabb utak mentén élő idős tölgy- és akácfákon sok helyen észleltek balesetveszélyes, száraz ágakat, melyeket még a fészkelési időszak kezdete előtt szeretnének eltávolítani. Néhány egyed esetében sajnos már ez sem elég, amikor a fa teljesen kiszáradt –jellemzően idős akácok esetében – , akkor a teljes fa kivágása mellett döntöttek.

A faápolási munkát a NYÍRVV munkatársaival közösen, emelőkosaras teherautóról végzik.

– A munkavégzés idején az erdei sétautakat átmenetileg lezárják, a látogatók csak az erre az időre kijelölt sétautakat használják. Ezen túl emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra is, hogy szeles időjárás esetén az erdőben tartózkodni veszélyes – fogalmazott Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet igazgatója.