Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.03.15
Ritka albínó teknős jött világra az állatvédők szeme láttára a Nagy-Korallzátony egy szigetén - írta a The Guardian ausztrál online kiadása.

A queenslandi Lady Elliot-sziget, a Nagy-Korallzátony legdélibb szigete levesteknős-fészkeit gondozó Jessica Buckman hétfőn bukkant a kis rózsaszín állatra, amelyik éppen a tojásból bújt ki.

“Kiemeltem egy kis homokot, és ott volt a fészekben. Nagyon megdöbbentett, igazán különleges dolognak lehettem tanúja” – magyarázta Buckman a lapnak.

Társa, Jim Buck, aki már több mint 30 éve foglalkozik teknősvédelemmel és megfigyeléssel, úgy becsüli, nagyjából minden százezredik teknőstojásból kel ki albínó fióka. Ő sem látott többet egy-kettőnél.

Még inkább meglepődtek, amikor egy másik albínóra is bukkantak, de az nem maradt életben, félig kikelve találtak rá. “Nehéz megmondani, volt-e belőlük több is, mivel nem mindegyikük kikelésénél vagyunk jelen” – tette hozzá.

Az albinizmus ritka, örökölt rendellenesség, mely a pigmentáció teljes vagy részleges hiányát jelenti. Az állatok világában ez általában rövid élettartammal jár, mert az albínóknak nem könnyű elrejtőzni. Buck egész karrierje során egyetlen felnőtt albínó teknőst sem látott.

Az albínó fióka nem volt a legerősebb, de egy kis segítséggel kijutott a fészekből, hogy megtegye a kulcsfontosságú, 10-15 méternyi utat a tengerig.

Az állatvédők azonban nem remélik, hogy viszontlátják. “Általában ezerből egy levesteknős-fióka éri meg a felnőttkort, az albínóknak sokkal kisebb az esélye erre” – mondta Buckman.