
Fotó: Bódi Ágnes
A pandémia miatt jó ideje nem látogathatóak a kiállítóterek, ezért a továbbiakban Pécsen meglepő helyeken bukkannak fel művészeti alkotások, ahol még a korlátozások idején is találkozhatnak velük az emberek.

Az első tárlat – Szentgróti Dávid festőművész több mint tíz képből álló, Rétegek – hibrid eljárások című tárlata – a pécsi Széchenyi téren álló Arany Sas Gyógyszertárban látható.
A következő helyszín a Búza téri húsbolt, ahol Juhász Vivien kollázsai láthatók Freshmom címmel. Ezek a művész önmagával és kisfiával való kapcsolatát elemzik a szüléstől kezdve; hol játékosan, hol pedig a nehézségeket is bemutatva.
A Konzum Áruház alsó szintjén található drogéria előterébe Fekete Dénes képzőművész látványos installációja kerül. A Morningstar – Hajnalcsillag című alkotás tüskés geometrikus formájáról a Covid-19 vírusra asszociálhatunk.

A ZSÖK galéria divíziója a továbbiakban is várja olyan további helyszínek jelentkezését, amelyek szívesen befogadnak kortárs képzőművészeti alkotásokat, és megfelelő felületet tudnak biztosítani ezek számára. Jelentkezni a pecsigaleriak@zsn.hu címen lehet március 24-ig.

Közölték azt is, hogy aki szelfit készít valamely alkotással és megosztja Instagramon, az egy alkalommal ingyenesen tekintheti meg a Zsolnay Örökségkezelő valamely kiállítását az újranyitás után.
A műalkotások március 12. és április 10. között tekinthetők meg a megadott helyszíneken.