Zászlózzuk fel a nemzeti ünnepen a házakat!

Szerző: | 2021. febr. 24.

Az Országgyűlés 2014 decemberében március 16-át a magyar zászló és címer napjává minősítette.

Az időzítés nem véletlen, hiszen ugyanezen a napon fogadták el azt a törvénycikket, mely kimondja: nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelező a nemzeti lobogónak és az ország címerének használata.

Bár napjainkban már egyre kevesebb család helyezi ki az 1848-as forradalom évfordulóján a magyar zászlót, de itthon is megdobogtatja a szíveket a trikolór látványa.

Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy vannak olyan települések, ahol az önkormányzat ingyen vagy nyomott áron biztosítja azt a lakosság számára.

Papp János, a Poliform ügyvezető tulajdonosa elmondta, hogy nem véletlenül esett az Országgyűlés választása március 16-ra, hiszen ilyenkor az előző napi állami ünnephez kapcsolódó törvényi kötelezettségeknek köszönhetően országszerte zászlóárban úsznak a közterületek és a hivatali intézmények egyaránt.

Az ünnepek után egy hétig is kint vannak a zászlók

A zászlótörvény előírja, hogy minden önkormányzati hivatal és azok intézményei előtt nyolcméteres zászlórúdon kötelező egész évben egy 100×200 centiméteres trikolórnak lobognia.

Ezeket szükség szerint, de legalább háromhavonta tisztítani kell, hiszen a szmog és az egyéb légszennyező anyagok rendkívül rossz hatással vannak a színezetükre és az állapotukra.

Fontos továbbá, hogy ezeket a nemzeti zászlókat legalább évente – az állapotuktól függetlenül – kötelező cserélni. Ezért a település jegyzője a felelős.

Papp János elmondta, hogy a három legnagyobb nemzeti ünnepen: március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án a közterületeket és a forgalmasabb utakat fel kell díszíteni, a villanyoszlopokra kültéri lobogókat kell kitenni.

Ahol a mellékutcák is piros-fehér-zöldben pompáznak

Az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa kifejtette, hogy 25-30 évvel előtt szinte minden második család kihelyezte a magyar zászlót a nemzeti ünnepen a házára, a kapujára, még ha az a legkisebb méretű, legszerényebb áron beszerezhető lobogó is volt.

Szerencsére a mai napig akadnak olyan települések, ahol sok száz, akár sok ezer kisebb méretű zászlót rendelnek a lakosság részére, ők pedig ingyen vagy jelképes összegért vihetnek haza ingatlanuk feldíszítésére, esetenként tartóval, nyéllel és csúcsdísszel együtt.

Ennek az a nagy előnye, hogy a legtöbben az ünnep után sem szedik le a zászlót, mert jó érzéssel tölti el a tulajdonosokat a látvány.

„Ezek a települések tényleg pompáznak, és nemcsak a központban, hanem sokszor a mellékutcákban is. Egy-egy idős néni vagy bácsi a napok zömében csak a szomszéddal megy ki beszélgetni a kerítésen kívül, de így ő is át tudja érezni ezt a magasztos hangulatot” – mondta a zászlószakértő.

A koronavírus-járvány idején hatványozott jelentőséggel bír egy-egy ilyen önkormányzati akció, hiszen mindenki nehéz időszakon megy keresztül.