
Fotó: Pixabay
Február 8. és 28. között teljesen lezárják a majdnem 521 ezer lakosú tartományt a “kiemelten rossz” járványmutatók miatt.
A térségben a vendéglátás eddig sem működött, és hétfőtől újra bezár a kereskedelem is.
Tilos a városok, települések közötti közlekedés, az oktatást teljesen távtanításra állítják át, kihasználva az egyébként is erre az időszakra eső karneváli szünetet.
Olaszországban január 25-től enyhítették a korábbi korlátozásokat: újraindult napközben a vendéglátás, újranyitottak a múzeumok, engedélyezték a városok közötti mozgást a tartományokon belül. Egyetlen régió sem tartozott már a vörös zónába, amelybe most Alto Adige visszalépett.
A nyitás hatására az utóbbi kevesebb mint egy hét alatt enyhén megemelkedtek a járványmutatók, esetleges további szigorításokról az egészségügyi hatóságok dönthetnek.
A tervek szerint február közepétől újranyitnak a tartományok határai is, és engedély nélkül lehet majd közlekedni az országban.
A sípályák újranyitását is február 15-re ütemezték, egyelőre az alacsonyan járványveszélyes övezetekben. Utóbbi rendelkezések életbe léptetését az új római kormánynak kell megerősíteni.
A hatóságok a közeledő hétvégére külön figyelemmel készülnek, mivel ez lesz az első szombat és vasárnap, amikor nyitva tartanak a bárok, presszók, éttermek, és szabadon el lehet hagyni a városokat.
Róma vásárlóutcáin és tengerpartján “tömegrohamot” várnak, a rendfenntartó erők igyekeznek majd terelni az embereket a biztonsági távolság betartásával. A hétfőn megnyitott kereskedelmi központok és múzeumok a hétvégén nem tartanak nyitva.
Lombardia tartomány a vendéglátás este tíz óráig való nyitva tartását sürgette, hangoztatva, hogy a vállalkozók a zárlat miatt nem bírják tovább fenntartani tevékenységüket.
Szombaton megkezdődik a velencei karnevál, amely az idén – történetében először – interneten zajlik majd. Koncerteket, előadásokat a kaszinóból közvetítenek, internetes lesz a legszebb jelmezért folytatott verseny is.
A koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma pénteken túllépte a 90 ezret.
December vége óta 2,3 millióan kaptak oltást, közülük több mint 956 ezren második dózisban is részesültek.
Február 8-án érkezik meg Olaszországba az AstraZeneca első szállítmánya, melyből az 55 év alatti oktatási dolgozók, a fegyveres erők és rendfenntartók, valamint a börtöndolgozók és a rabok részesülnek.
A késve érkező Pfizer-BioNTech és Moderna szállítmányokkal február második felétől a 80 év felettieket készülnek beoltani.
Letizia Moratti lombardiai tartományi alelnök és egészségügyi tanácsos egy interjúban elmondta, hogy az egészségügyi minisztertől és a járványbiztostól a Szputnyik V orosz vakcina engedélyeztetését sürgette.
Felvetette azt is, hogy a kétdózisú oltóanyagok esetében hosszabbítsák meg a második oltásig tartó időszakot, hogy minél többeket tudjanak az első fordulóban vakcinázni. (MTI)