Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.01.26
Idén ötödik alkalommal indulnak a Vándortábor Programban táborok, amelyekre nagy az érdeklődés, többségük fél órán belül be is telt - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kifejtette, hogy a jelentkezés üteme minden várakozását felülmúlta: hétfőn reggel 6 órakor nyílt meg a jelentkezési felület, amelyen 701 turnusra lehetett jelentkezni.

Az erdei vándortáborok 242 turnusa 15 perc alatt, a kerékpáros táborok 225 turnusa fél óra alatt telt be.

A 184 vízivándor turnus foglaltsága már 80 százalék fölött van, és az 50 zarándoktábor turnus is már csaknem teljesen betelt. Érdemes követni a szervezők jelentkezési felületeit, hiszen ürülhetnek még meg helyek a következő időszakban – hívta fel a figyelmet az iroda.

A közlemény szerint idén mintegy 15 ezer résztvevőt várnak a szervezők; a táborokat képzett tanárok vezetik, akik korábban elvégeztek egy elméleti és gyakorlati tudást tartalmazó továbbképzési programot.

A kedvezményes, 28 ezer forintos egyhetes turnusokon felső tagozatos és középiskolás fiatalok vehetnek részt.

A Vándortábor Programot 2017-ben indította az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezi az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a tavaly indított zarándoktáborokért a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felel – közölték.