Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.01.18
Megkezdődhet az utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a közbeszerzési eljárás, és a kialakításhoz szükséges források rendelkezésre állásáról is megszületett a kormánydöntés - közölte a MÁV.

Várhatóan az év végéig tartanak a munkálatok.

A fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften.

A MÁV szakemberei által megtervezett és a Budapest Fejlesztési Központtal együttműködve előkészített, közel 1,6 milliárd forint értékű beruházás a kormány és az Európai Unió finanszírozásával valósulhat meg.

A tájékoztatás szerint az akadálymentesített utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósul meg több mint 1542 négyzetméteren. A 200-250 négyzetméteres ügyféltérben 9 új pénztári és 2 új ügyfélszolgálati pultot alakít ki a vasúttársaság; az egyik mozgássérült munkavállalók számára lesz kialakítva.

A belföldi és nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az utascentrum területén működik majd az információs és az ügyfélszolgálati iroda, és egy szolgáltatásértékesítő iroda is az utasok rendelkezésére áll, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket lehet intézni.

A közlekedési, várakozási terek, a gyereksarok és a biztonsági őr pultja is az utascentrumban kap helyet.

A közlemény szerint a MÁV kiemelt céljai között szerepel a menetjegyváltási idő csökkentése, az utasok gyorsabb kiszolgálása érdekében ügyfélhívó irányítja majd a megfelelő munkaállomáshoz a várakozó utasokat.

A pályaudvaron 18 jegykiadó automata fogja szolgálni a gyorsabb jegyváltást, többségük az utascentrumban és környékén lesz megtalálható, de működnek majd a vágányoknál is.

Az ügyféltérben központilag vezérelt, modern és látványos utastájékoztatási kijelzőket helyeznek el, és a pályaudvaron megszokott hangosbemondó is informálja az ügyet intéző vagy vonatindulásra váró utasokat – írták.

A tájékoztatás szerint mozgólépcső és lift is épül annak érdekében, hogy az utasok kényelmesen és akadálymentesen közelíthessék meg a metrót és a peronokat, az utascentrumon kívül, de annak közelében pedig csomagmegőrzőket helyeznek el.

A vasúttársaság dolgozóit is számos, az utasok számára láthatatlan, de a mindennapi pontos és hatékony munka érdekében szükséges fejlesztés szolgálja az utascentrumhoz tartozó háttérirodákban.