Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.12.30
Tudni fogjuk honnan van az a tojás, amit megveszünk. A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni.

A nem előrecsomagolt élelmiszereknél az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyeknél az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.

Mint ismert, a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni.

A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen – emlékeztetett tárca.

A minisztérium felhívta a figyelmet: a január 1-jén hatályba lépő – 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében.

Az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.

A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon. (Agrárminisztérium )