Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.12.02

Hétvégi Normafa-járatot indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Hegyvidéki Önkormányzat javaslatára – közölte a XII. kerületi önkormányzat szerdán.

Mint írták, az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafára kiránduló tömeg.

Az önkormányzat felhívásai ugyan jelentősen mérsékelték a látogatók számát, de a múlt hétvégén még mindig többen érkeztek a Normafára, mint ahány autó parkolni tudott – indokolta a próbajáratra vonatkozó javaslatát az önkormányzat.

A tájékoztatás szerint a BKK 212N Normafa jelzéssel már a héten elindítja a szombaton és vasárnap 9.00 és 15.40 óra között közlekedő, 20 percenként induló buszjáratát.

Az önkormányzat által megnyitott és ingyenessé tett Jagelló úti parkoló mellől induló busz a 212-es jelzésű járat útvonalát követi, visszafelé pedig a Csörsz utca felé közlekedik, majd a BAH-csomópont előtt a Jagelló parkolónál fordul vissza a Normafa irányába.

A járat normál díjszabással vehető igénybe és az önkormányzat ingyen maszkot biztosít a próbajáraton azoknak, akik otthon felejtették a sajátjukat.

A 212N azok számára nyújthat segítséget, akik mindenképpen a Normafát választják kirándulásuk célpontjaként, de nem terhelnék autójukkal a területet, és azt sem szeretnék, ha visszafordítanák őket a rendőrök, rendészek, vagy órákig kelljen parkolóhelyet keresniük.

Az önkormányzat a közleményben ismételten arra kéri azokat, akik a Normafát választják szabadidős tevékenységükhöz, hogy tartsák egymástól a megfelelő távolságot.