Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.11.18
A kereslet most sokkal nagyobb, mint a kínálat, így a második hullám idejére is várja a lakástulajdonosok felajánlásait a "Pihentesd a dokit" csoport.

A jótékonysági csoport közleményében kiemelte: ahhoz, hogy a mostani nehéz helyzetben helytálló egészségügyi dolgozóknak szükségük van egy ideiglenes “otthonra”, hogy ne veszélyeztessék családtagjaikat, minél kevesebb interakciójuk legyen másokkal, esetleg többet tudjanak pihenni.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt csaknem háromszáz felajánlást kaptak és így több mint négyszáz egészségügyben dolgozó számára tudtak lakhatást biztosítani – írták.

A lakás tulajdonosainak megnyugtatására jelezték, hogy a visszaélések elkerülése érdekében minden jelentkezőt ellenőriznek, mielőtt összekötnék őket egymással, továbbá, hogy az Ozone Hungary – kapacitástól függően – a lakások használat utáni fertőtlenítését is biztosítja.

A jótékonysági csoport a lakástulajdonosok felajánlásait a pihentesdadokit@gmail.com e-mail címen várja.

Kérnek minden olyan igazoltan az egészségügyben, Covid-osztályon dolgozót, hogy akinek szüksége van lakásra erre az időszakra, jelentkezzen a csoport Facebook-oldalán – olvasható a közleményben.

A március 20-án, Facebook-csoportként indult kezdeményezés célja, hogy a koronavírusos betegekkel foglalkozó orvosoknak, ápolóknak, mentőknek ne kelljen hazavinniük a fertőzést, valamint a sok utazást elkerülve minél többet tudjanak pihenni.