Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.11.07
A varsói Nemzeti Stadionban megnyílt, csütörtök este óta betegeket fogadó ideiglenes járványkórházból drónokkal szállítják majd laboratóriumi vizsgálatra a teszt- és vérmintákat - közölte pénteken a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

A stadion konferenciatermeiben létesített gyógyintézmény a belügyminisztérium klinikai kórházának kihelyezett részlegeként működik, egyelőre 300 férőhellyel. A kapacitást fokozatosan bővíteni fogják, szükség esetén 1200 beteget is fogadhatnak.

A laboratóriumi feldolgozásra szánt mintákat a Spartaqs lengyel cég által gyártott, az egészségügyi anyagok szállítására alkalmassá tett drónok szállítják majd a belügyminisztériumi kórház laboratóriumaiba, 7,5 kilométeres, csak erre a célra elkülönített légifolyosón – jelentette a PAP hírügynökség.

A légihidat hétfőn fogják első alkalommal működtetni, alkalmazása a tervek szerint két héten belül válik rendszeressé.

Varsóban a Nemzeti Stadion mellett még a varsói repülőtér területén álló egyik katonai épületet is ideiglenes kórházzá alakítják. Ezt a fővárosi katonai kórház fogja működtetni.

Az országban 5,5 ezer ideiglenes kórházi férőhellyel tervezik bővíteni a Covid-19 betegeknek szánt kapacitásokat.

November végéig minden vajdaságban létesítenek ideiglenes kórházakat, e feladattal a vajdasági hivatalok mellett állami tulajdonú nagy cégeket is megbíztak.


Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Pénteki adatok szerint a lengyelországi kórházakban 19 479 koronavírus-fertőzöttet ápolnak, közülük 1708-at lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Jelenleg több mint 9900 a Covid-19 betegeknek szánt szabad férőhely és 530 lélegeztetőgép áll még rendelkezésre. A műszerek bázisát az állami tartalékokból fokozatosan növelik.

Csütörtökön a közel 38 millió lakosú Lengyelországban 27 086 újonnan azonosított Covid-fertőzöttről számoltak be, ami néhány esettel kevesebb, mint az előző napi járványrekord. A betegek közül 445-en hunytak el, ez a halálozási adat a legmagasabb a járvány tavaszi kitörése óta.

Az utóbbi hét napban az új fertőzések átlagos napi száma 100 ezer lakosra számítva 52 volt. Mateusz Morawiecki kormányfő szerdán bejelentette: amennyiben ez a mutató meghaladná a 70-75-öt, szükség lesz a teljes nemzeti karanténra és kijárási tilalomra.

A járvány lassítása érdekében szombattól bezárnak a kulturális intézmények és a bevásárlóközpontok. Csak az élelmiszer- és illatszerboltok, a gyógyszertárak, az állateledelboltok, a barkácsáruházak és a szolgáltatások üzemelhetnek. Hétfőtől távoktatásra térnek át az általános iskolák alsó tagozatai is.

Morawiecki már szerdán bejelentette a szigorítások sújtotta vállalkozásoknak szánt újabb támogatási csomagot is, ennek keretében többek között újból felfüggesztik a társadalombiztosítási járulékok befizetési kötelezettségét, és támogatást nyújtanak a cégeknek a munkahelyek megőrzése érdekében.

Pénteki sajtóértekezletén a kormányfő elmondta: az új támogatások legalább 9-10 milliárd zlotyt (713-792 milliárd forint) tesznek majd ki, a zárlat esetén viszont 1,5-2-szeresére kell majd emelni az erre szánt keretet.(MTI)