Bódi Ágnes
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.10.31
Máltán. A máltai kormány október 19-én elfogadta a 2021 költségvetést, melyben kiemelt szerepet és támogatást kap a turizmus.

Julia Farrugia Portelli idegenforgalmi miniszter elmondta, hogy az elkövetkező évre a kormány 95 millió eurót különített el az idegenforgalom számára, vagyis 10 millió euróval többet, mint a 2020-as évben, és így a valaha volt legmagasabb összeget ebben az ágazatban.

Az új költségvetés a turizmus fenntarthatóságának fontosságán alapul, és a következő hetekben az összes érdekelt féllel megkezdődik az egyeztetés a stratégia részletes tervéről.

Az elkövetkező tíz évben a kormány a turizmus minőségére, nem pedig mennyiségére koncentrál.

Az idegenforgalom számára megszavazott pénzügyi forrásokon felül további 30 millió eurónyi utalványt fognak a közeljövőben kiosztani, ami a szállodák, éttermek és turisztikai szálláshelyek túlélését segíti.

A szektor támogatását szolgálja az a bérkiegészítés is, ami a pandémia miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások több ezer munkavállalóját támogatja, és amely bérkiegészítést 2021 márciusáig meghosszabbítottak.

A bérkiegészítés a turizmus szektorban (szállodák és egyéb szálláshelyek, utazás-, túra- és rendezvényszervezők, nyelviskolák, valamint személyszállítást végző vállalkozások) dolgozó teljes munkaidős alkalmazottak esetén havi 800 eurós, részmunkaidős munkavállalók esetén havi 500 eurós támogatást jelent.

A máltai kormány szándékában áll nemzetközi promócióval is segíteni az ágazatot, továbbra is vonzó eseményeket szervezni a közkedvelt főszezoni időszakokon kívül, emellett nagy hangsúlyt fektetnek a turisztikai zónák megfelelő karbantartására is.

A fenntartható turizmus érdekében egyre több turisztikai létesítmény igyekszik elegendő tiszta energiát termelni szükségleteikhez és a bevezetett innovatív technológiák révén csökkenteni a fogyasztást és a környezetszennyezést. (Máltai Idegenforgalmi Hivatal | VisitMalta Hungary)