Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.10.17
Zsugabubus címmel könyv született Terence Hill világhírű olasz filmszínészről. A szerző Király Levente, a közmédia szerkesztője, aki korábban Bud Spencerről is könyvet jelentetett meg.

“Mindig érdekeltek azok a színészek, akik amellett, hogy színes egyéniségek és érdekes történeteket éltek át, valamilyen lélekemelő gondolattal is bírnak. Terence Hill ilyen” – mondta a szerző az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Mint kifejtette, a 81 éves, Mario Girottiként született, Terence Hillként világhírűvé vált színész példaképe Assisi Szent Ferenc: két gyermeket fogadott örökbe, elveszítette 16 éves fiát, és egész életében jótékonykodott (kiemelt támogatója volt például 2016-ban a Jónak lenni jó című magyar műsornak).

“Meg akartam mutatni azt az arcát, amelyet talán kevesen ismernek. Persze a könyv alapvetően könnyed, olvasmányos, szórakoztató történetekkel teli. Terence Hillnek és a négy évvel ezelőtt elhunyt Bud Spencernek akkora kultusza van Magyarországon, hogy ami róluk szól, az sokkal inkább eljut akár milliókhoz is” – jegyezte meg Király Levente.

A két színészlegenda első közös filmje 1967-ben az Isten megbocsát, én nem című volt. A szerző szerint akkoriban Terence Hill azt gondolta partneréről, hogy egy amatőr hájpacni. Ám később életre szóló barátok lettek, sokszor találkoztak filmforgatáson kívül is, Bud Spencer finomakat főzött neki.

Király Levente beszélt arról, hogy Hill gyerekkorában nem akart színész lenni, édesanyja unszolására egy újsághirdetés nyomán ment el egy forgatásra, aztán megszerette a színészkedést. “Tudatosan képezte magát. Rendezői kérésre állatkertbe ment megfigyelni a tigris szúrós tekintetét, a verekedést a tükör előtt gyakorolta. Visszautasította Rambo szerepét, de ma is hitelesen alakítja Don Matteo pap szerepét az olasz tévésorozatban”.

A szerkesztő korábban Piedone nyomában címmel filmet is készített Bud Spencerről, amiért első külföldiként San Gennaro-díjat vehetett át Nápolyban.

Mint korábban fogalmazott: “a most megjelenő könyv azt a tévhitet igyekszik ledönteni, hogy a nők bálványaként számon tartott szőke, kék szemű Terence Hill csupán gyerekfilmeket és vígjátékokat készítő filmszínész volt.

Ennél sokkal több.

Egy igazi követendő példa, aki nemcsak a filmjeiben állt a gyengék és elesettek védelmére, de a való életben is. Erkölcsi értékekben gazdag életpályája mellett izgalmas és szórakoztató történetek egyaránt olvashatók a könyvben – fogalmazott korábban Király Levente.