
Elfogadta a város a Bécsi Gazdasági Kamara koronavírus elleni védekezésről szóló javaslatait, így idén is megrendezésre kerülhetnek a hagyományos karácsonyi vásárok az osztrák fővárosban.
Az egyes vásárok méretétől és elhelyezkedésétől függően különböző egészségügyi szabályokat kell majd betartani.
A maszk viselése az étkezéseken kívül mindenhol kötelező lesz, eladóknak és látogatóknak egyaránt. Egyirányú forgalmi rend kerül kialakításra, illetve ahol szükséges, korlátozzák a látogatók számát is.
Idén is megrendezik tehát a Bécsi Városháza, a Rathausplatz előtt található karácsonyi vásárt, a tér másik felén pedig megszokott módon helyet kap a Karácsonyi Álom, a Wiener Weihnachtstraum, ahol egy igazi téli mesevilágot csodálhatnak meg az arra látogatók.
Természetesen újra itt lesz a kétszáz vörös szívvel feldíszített fa, a Herzelbaum is.
Ha minden a tervek szerint halad, lehetőség lesz a Bécsi Jégálomban is korcsolyázni, igaz, a jégpálya a megszokott nagysága helyett most csak 3.000 négyzetméteren várja a mozogni vágyókat.
Már kidolgozták a terveket ahhoz is, hogyan nyithat ki biztonságosan jövő év elején a kétszintes Jégálom, ami a világ legnagyobb szabadtéri műjégpályáinak egyike.
Dátum is van már, 2021-ben január 20. és február 28. között lesz lehetőség a szabad jégen suhanni.
A járvány miatt idén elmarad viszont a tavaly harmincéves születésnapját ünneplő Bécsi Szilveszteri Ösvény, ami az év utolsó napján tartott hatalmas kültéri ünnepség.
A városvezetés azért döntött így, mert a szakértők nem találtak olyan megoldást, amivel biztonságosan meg tudták volna rendezni az 50.000 négyzetméteren tartandó mulatságot. A jövő évi menet egyelőre nincs veszélyben. (Bécs Város Külképviseleti Irodája)
Képaláírás és copyright:
© Schaub-Walzer / PID