Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.10.07
Országos felmérést készíttetett a Balatoni Turizmus Szövetség, amely négy különböző célcsoportot megszólítva átfogó felmérést készíttetett arról, hogy a COVID19 hogyan befolyásolta a nyaralás, pihenés helyszínének megválasztását.

A közel 6800 fős kérdőíves kutatás során augusztus 10-e és szeptember 10-e között nemcsak a Balatonon nyaraló vendégeket kérdezték meg, hanem arra is kíváncsiak voltak, hogy az ország különböző térségeiben élők hogyan választották meg a nyaralásuk helyszínét.

A kutatást, amely meglepő, a korábbi évek tapasztalatától eltérő eredményeket is hozott, az Innotime Hungary Kft készítette, az eredményt Nagy Júlia, a kft. ügyvezetője osztotta meg velünk.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke a kutatással kapcsolatban elmondta: az adatok jól bizonyítják, hogy már nem csak nyáron szeretnek a vendégek ebbe a régióba járni, a turizmus szempontjából is négy évszakossá vált a Balaton.

Ugyanakkor az adatok jól mutatják, hogy a turisták fogyasztói szokásai jelentősen megváltoztak. Egyre tudatosabban választanak a különböző ajánlatok, csomagok közül, ezek egyes elemeit szeretik maguk kiválasztani és programjukat egyénileg alakítani az utazók.

A balatoni vendéglátás következő nyertesei azok a vállalkozók, cégek lehetnek, amelyek a jövőben jobban koncentrálnak a tudatosan utazó, minőségi szolgáltatásokat kedvelő vendégekre.

Tudatosan tervezzük a nyaralásunkat

A válaszadók 70 százaléka szereti előre megtervezni a nyaralásának programját, s csak a 30 százalékuk bízza a véletlenre, hogy mivel fogják az idejüket töltetni a nyaralás alatt. Meglepetés volt azonban, hogy a válaszadók 95 százaléka nem preferálja az előre összeállított csomagokat, hanem maga szereti összeválogatni a nyaralás programelemeit.

Elsődleges vonzerővé vált a táj egyedisége és a természeti környezet

A kutatásból kiderült, hogy az összes válaszadó 63,1 százaléka számára kiemelten fontos, további 23 százaléka számára fontos a nyaralás helyszínének kiválasztásánál a táj egyedisége.

Arra a kérdésre, hogy mennyire fontosak a természeti értékek a nyaralási, pihenési helyszínválasztás során, a kutatásba bevontak több mint fele válaszolta azt, hogy nagyon fontosak, míg további 27 százalék számára fontosak a desztináció természeti értékei.

Ugyanakkor amikor arra kérdeztek rá, hogy mennyire fontos az aktív kikapcsolódási lehetőség megléte, a különböző célcsoportok már más-más választ adtak: általában fontos, ugyanakkor azok, akiket a nyaralásuk alatt személyesen szólítottak meg, már nem tartották annyira fontosnak ezt a lehetőséget.

Megváltozott a fesztiválok iránti érdeklődés

A pandémiás helyzet miatt eleve nem lehetett nagyrendezvényeket tartani idén nyáron, éppen ezért kiemelten foglalkozott a felmérés azzal, hogy mennyiben befolyásolják a fesztiválok és buli lehetőségeinek a nyaralási helyszín megválasztását.

Fotó: Bódi Ágnes

Az eredmény jelentősen eltér a korábbi tapasztalatoktól. A válaszadóknak ugyanis több mint a háromnegyede számára nem releváns a települési fesztiválkínálat a nyaralási helyszínválasztáskor, sőt, az összes válaszadó 29 százaléka számára a legkevésbé sem meghatározó, ha egy településen éppen fesztivál van.

Hasonlóképp meglepő volt az eredmény a bulik kapcsán is, különösen, mivel korosztálytól és kérdőíves célcsoporttól függetlenül minden esetben ugyanaz volt a visszajelzés: a válaszadók 36 százaléknak egyáltalán nem, míg további 23 százaléknak nem fontos, hogy legyen bulis program a pihenésük során, az összes válaszadó egynegyede számára pedig közömbös.

Felértékelődött a változatos programkínálat

Ha lenne egy hete, amit nyaralással tölthet és szabadon választhat helyszínt, mit választana? – tette fel a kérdést a kutatás. A koronavírus jelentősen átstrukturálta a főbb élményelemek iránti érdeklődést is.

Míg a nagyvárosi kínálat a kulturális programkavalkád élményígéretével önmagában pusztán a válaszadók 8 százaléka számára jelent jelenleg vonzerőt, s nem sokkal többen jelölték be a kulturális és történelmi értékekre építő önálló kínálatot sem helyszínválasztási tényezőként, a melegvizes fürdőkhöz képest is felértékelődött az ökoturizmus, a túrázás élményígérete.

Érdekes továbbá, hogy mindösszesen az összes válaszadó alig több mint negyede jelezte, hogy ha lenne egy hete és nem lennének korlátai, akkor a tengerpartot célozná meg – miközben a válaszadók közel 40 százaléka számára az a legvonzóbb, ha többféle élményígéretet egyszerre kínál számára a nyaralási helyszín.

Fotó: Bódi Ágnes

Csakis a Balaton!

Ugyan a Balaton sajtója igencsak változatos volt a nyár folyamán, sokat mond, hogy a kutatás során az összes válaszadó közel fele úgy nyilatkozott, hogy ha van egy hete nyaralásra, akkor csakis a Balatont választja.

Arra a kérdésre pedig, hogy a Balaton miért jó, sok-sok lehetőség közül a fürdési lehetőségek mellett a legtöbben a következőt válaszolták: mert a Balatonon jó belesimulni a tájba.

A kutatást segítette a Balatonnál lévő Tourinform irodákon kívül a szállás.-hu Kft, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség, a VUELTA Sportiroda, a Tour de Balaton szervezője és Prohászka Attila, a Tour de Pelso szervezője.