Csütörtöktől – vasárnapig Tokaji Szüreti Napok

Szerző: | 2020. szept. 29.

Csütörtöktől vasárnapig tartják a Tokaji Szüreti Napokat, a rendezvényen lesz többek között utcaszínház, népi játékok tere, tűzzsonglőrshow és interaktív történelemóra, de bemutatkoznak a gólyalábasok és vásári komédiások is.

Tokajban 1932 óta rendezik meg a szüreti napokat, amikor megünneplik a szőlőt és a bort.

Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága idén a kialakult helyzetre való tekintettel kevesebb, de izgalmas programmal vár mindenkit Tokaj város több helyszínén.

Az érdeklődők a Kossuth téren Tokaj-Hegyalja borászatainak prémium borait, valamint tokaji nedűvel készült fogásokat kóstolhatnak, de a kiállításokon betekintést nyerhetnek a szüreti munkafolyamatokba is.

A városban szervezett sétákon jobban megismerhetik a hely, a térség történetét, nevezetességeit, a kézművesek és a mesterségek utcáján pedig termelők, prémium hazai termékeket készítő kézművesek és mesteremberek mutatkoznak be.

Idén rendhagyó módon a téren nem lesz felállított színpad, de kisebb koncertek felcsendülnek a tér különböző pontjain.

A megjelenők hallhatják többek között Varga Miklóst, Szűcs Antal Gábort, Horváth Misit & Kontor Tomit. A Paulay Ede Színház udvarán fellép a Kelet Brass Band és a Melounge duo, a Rákóczi Pincében St. Martin szaxofonművész koncertjét hallgathatják meg.

A Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán pénteken a Punnany Massif, másnap pedig a Neoton Família Sztárjai adnak koncertet.

A Tokaji Borászok Asztaltársasága szombaton sétáló kóstolót tart a tokaji volt zsinagógánál, de az érdeklődők dűlőtúrán is részt vehetnek.

A helyszínen a kitelepült 8 pincészet 2-2 borából kóstolhatnak, mellé pedig borfalatokat is fogyaszthatnak.

A fesztivál záró napjának estéjén a Paulay Ede Színházban a Hogyan szeret a másik című színdarabot láthatják az érdeklődők.

Az előadás mellett a színházban kiállítás is nyílik.

A vasúttal párhuzamos Szerelmi pincesor borházaival, nyitott pincéivel szüreti hangulatban várja az érdeklődőket.