Bódi Ágnes
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.09.20
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az előző év azonos időszakához képest, ezért az őszi és a téli hónapokban is ehhez hasonló, 80-90 százalék közötti forgalomcsökkenést várnak - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az óvintézkedések március óta folyamatosak a reptéren az utasok biztonsága érdekében, akik fegyelmezetten reagálnak a szigorításokra.

Szombaton 22 járat indult, vasárnap 28 száll fel Budapestről, ami a tavalyi forgalom 3-5 százaléka.

Eközben a teherforgalom stabil, az áruforgalom európai és nemzetközi összehasonlításban is jól teljesít – jelezte.


A szeptemberben bejelentett utazási szigorítások miatt a légitársaságok újratervezték a menetrendet, a következő hetekben további járattörléseket várnak – közölte.

Október-novemberre már csökkentett kapacitásokat jelentettek be a járatokat üzemeltető társaságok a kereslet hirtelen visszaesése miatt, ezért a téli hónapokban is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre számítanak.