Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.09.19
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján - áll a cég pénteki sajtóközleményében.

A Bahart által meghirdetett, 2020. október 20-án záruló pályázati kiírás a cég hosszú távú stratégiai érdekeivel összhangban szigorú feltételeket szab a leendő pályázóknak.

Ezek közt szerepel, hogy a leendő üzemeltetőnek komoly anyagi biztosítékokat kell vállalnia, valamint munkáltatói jogutódlással át kell vennie a jelenlegi személyzetet is.

A lépéssel biztosítani kívánják az érintett vagyonelemek hatékonyabb hasznosítását.

Az együttműködés keretében a Bahart tulajdonában maradó kikötőhálózat várhatóan tovább bővülhet és megtörténhetnek a már régóta esedékes fejlesztések is, amelyek magasabb szintű szolgáltatást biztosíthatnak majd a kikötőhely-bérlők számára a jövőben – írták a közleményben.

A cég a profiltisztítást követően az alapfeladataira koncentrál, amelynek érdekében rövidesen megkezdődik a hajóflotta jelentős fejlesztése is – tették hozzá.

A közlemény kitér arra is, hogy a korábban önkormányzati kézben lévő, tavaly többségi állami tulajdonba került társaság pénteki közgyűlése a májusban elfogadott reorganizációs tervének megfelelően döntött a vitorláskikötő-hálózatának használatba adásáról.