Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.09.18
Huszonöt légiközlekedési és turisztikai szervezet azonnali és személyes közbenjárást kért az Európai Bizottság elnökétől, hogy a karanténszabályok helyett egységes koronavírus-tesztelési eljárást vezessenek be.

Az Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek kedden elküldött nyílt levélben azt írták, támogatják az elnök azon törekvését, hogy a karantén helyett európai szinten egységes szűrési programot vezessenek be, és ezzel megnyílhatnak a határok, de aggódnak amiatt, hogy ezt nem minden ország kívánja bevezetni.

Ezért a bizottság elnökének azonnali, és személyes közbenjárását kérték a tagországok miniszterelnökeinél, mert álláspontjuk szerint csak a javasolt lépésekkel lehet az utazási, turisztikai piacot növekedési pályára állítani.

A nyílt levél szerint az unió GDP-jének 10 százaléka származik a turizmusból, így a térség gazdasági fejlődése is múlik a szektor teljesítményén.

Hozzátették: 27 millió európai megélhetése forog kockán, ennyi embernek ad munkát számításaik szerint az ágazat.

Az aláírók között szerepel egyebek között a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa európai szervezete (ACI), az Airlines 4 Europe lobbiszervezet, az Európai Taxis Szövetség (TEA), és az Európai Turisztikai Egyesület (ETOA) is.