Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.09.05
Három nappal a tanévkezdés után a koronavírus-fertőzés veszélye miatt Franciaországban 22 oktatási intézmény van zárva a 60 ezerből - mondta pénteken Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter, aki szerint ez egy viszonylag alacsony szám.

A tárcavezető az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban jelezte, hogy a bezárt intézményeken kívül jelenleg 120-130 osztályban is szünetel a tanítás, miután koronavírusos esetet tártak fel, de a szám mindennap változik. Kiemelte, hogy naponta 250 gyanús esetet vizsgálnak ki az egészségügyi hatóságok az oktatási intézményekben.


“A gyanús esetek többsége iskolán kívüli körülményekhez köthető, a fertőzés általában az iskolakezdés előtt történt” – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Jean-Michel Blanquer emlékeztetett arra, hogy az eljárás minden esetben ugyanaz: a koronavírussal fertőzött embert elkülönítik, és akár tanuló, akár tanár, megkérik, hogy maradjon otthon.

Ezt követően az illetékes hatóságok a fertőzött minden kapcsolatát feltárják, mindenkin elvégzik a koronavírus-tesztet, és megteszik a szükséges intézkedéseket.


“Ha egy iskolában több mint három pozitív Covid-19-eset van, akkor általában az egész intézményt bezárják. A hatóságok rugalmasan és megkülönböztetett módon járnak el, mert minden eset egyedi” – hangsúlyozta a miniszter.


A bezárt osztályok a digitális oktatásra állnak át.
A bezárások ellenére a miniszter “inkább jónak” minősítette az idei tanévkezdést.
“A félelmek ellenére mindenki megkezdte az évet, és ez örömmel tölt el” – mondta.
Az oktatási miniszter jelezte, hogy amennyiben a koronavírus-járvány második hulláma alatt tömegesen be kell majd zárni az iskolákat, a szülőket támogatni fogja az állam annak érdekében, hogy otthon tudjanak maradni a gyerekekkel.
“A cél, hogy a családok életét a mindennapokban ne zavarjuk meg” – fogalmazott.


Franciaországban kedden kezdődött meg hagyományos munkarendben a tanév mintegy 12,4 millió tanuló számára, miközben a napi új esetszám az elmúlt napokban többször is a 7 ezer fölé emelkedett. Szerdán 7017 után csütörtökön 7157 koronavírus-teszt bizonyult pozitívnak.


A kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is emelkedőben (csütörtökön 11-gyel 4643-raemelkedett, lélegeztetőgépen 18-cal többen voltak, mint szerdán, számuk jelenleg 464), de nem közelíti meg a járvány első hullámának tetőzésekor regisztrált adatokat, amikor is több mint 30 ezer kórházi beteg közül több mint 7 ezren voltak lélegeztetőgépre kapcsolva.

Az elhalálozások száma viszont hónapok óta nem változik: napi húsz körül mozog. A járvány kezdete óta 30 706-an hunytak el a Covid-19 fertőzésben. (MTI)