Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.08.19
Úgy is össze lehet foglalni, hogy harc az élelemért. Ugyanis sokkal hajlamosabbak agresszióra a hattyúk a fajtársaikkal, mint más madarakkal szemben - állapította meg egy brit kutatás.

Az Exeteri Egyetem és a Wildfowl and Wetlands Trust (WWT) természetvédelmi szervezet Gloucestershire, valamint Dumfries és Galloway megyékben végzett kutatásokat.
Három hattyúfaj – a bütykös, az énekes és a kis hattyú – viselkedett leggyakrabban agresszíven más hattyúkkal szemben – írja a BBC.com.
A WWT szerint ez ökológiai szempontból logikus, hiszen a táplálékforrásért harcolnak.

A tudósok azt akarták jobban megérteni, milyen hatással van a hattyúk viselkedése más vízimadarakra a tél folyamán.
Kevin Wood, a WWT munkatársa szerint beigazolódott az a feltételezésük, mely szerint a hattyúk gyakrabban támadnak más hattyúkra, mint a kisebb madarakra, például kacsákra vagy libákra.

Arra jutottak, hogy szinte az összes vízimadárfaj saját fajával szemben mutatja a legtöbb agressziót.
A kutatás során az érintett területeket kamerákkal figyelték meg, ez volt az első ilyen vizsgálat, mely teljes mértékben távolról gyűjtött adatokon alapult.