
Fotó: Pixabay
Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz az idei Nemzeti Vágta vasárnap kezdődő előfutamain
A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig.
Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján.
Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke szerint úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.
Ha az októberi járványhelyzet úgy kívánja, az eseményt közönség nélkül rendezik meg, de a programok televíziós közvetítésen követhetők lesznek.
A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.
A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot.
Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.
A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.
A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be – mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese 5 millió forint jutalomban részesül.