Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.07.29
Idén eddig már 14 csapat járta be az Erdei Vándortábor Program ÉSZAKERDŐ Zrt. által szervezett Zempléni útvonalát.

A csoportok többsége Budapestről, Pest megyéből, valamint az Alföld keleti részéről érkezett.

A lelkes táborozók a Zempléni-hegységben eltöltött egy hét alatt számos kilátópontra eljuthatnak, ahol az eléjük terülő csodálatos panorámában gyönyörködhetnek.

Ezek a helyek a hegyvidék különböző arcait mutatják meg: a környező, erdővel borított hegyektől kezdve a Hegyközi-medencén át a Cserehát dombvidéke is a szemük elé tárul.

A gyerekek és felnőttek számára is az egyik legérdekesebb rendezvény az utánkeresők tevékenységét bemutató vadászkutyás program, ahol érdekességeket tudhatnak meg a vadász hivatásáról is.

Sok csoport készül éjszakai túrával, ahol próbára tehetik bátorságukat, megtapasztalhatják, hogy sötétben is milyen jól lehet látni. Szintén sokan vállalkoztak a koránkelésre is, hogy a Kerek-kő panorámáját a napfelkelte idején is megcsodálják.

Az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek közelebb kerülnek a természethez és élményekkel telve térnek haza.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy akik egyszer „belekóstoltak” a vándortáborozásba, többször is meglátogatják valamelyik útvonalat és eljutnak a Zempléni-egységbe is.

Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Program idén már 9 útvonalán, több mint 4000 táborozó részvételével zajlik.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.

További részletek a Program honlapján és facebook oldalán:

http://erdeivandor.hu/
https://www.facebook.com/ErdeiVandor