Cser Roland
A pénzügyi szektor erre egyrészt nem volt felkészülve, másrészt a munkavállalók közül sokan nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi hónapokban és nehezen tudnak elhelyezkedni.
Ez pedig munkaerőhiányt eredményezhet.
Cser Roland közgazdász, HR specialista szerint ugyan a biztosítási piac növekedésnek indult, a bankoknak is komplex szolgáltatásokat kell nyújtaniuk a jövőben.
Március elején mindenkit váratlanul ért a koronavírus-járvány kirobbanása, és az emberek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy pillanatok alatt képes egy külső tényező is szétrombolni az életüket.
A közgazdász szerint most különösen kritikus az állás nélkül maradt középkorúak helyzete. Ők hátránnyal indulnak a fiatalabbakkal szemben.
Ennek oka többek közt, hogy kevés munkáltató kínál a sokéves tapasztalatukkal arányos fizetést.
A biztosítási piacon ugyanakkor ma is keresik a megfelelő munkatársakat: a munkaerőpiacon ma nagyon fontos hívószó a stabilitás, a többség hosszú távon gondolkozik és az állandóságot keresi, amit a biztosítói szakmában meg tudnak adni.
„Sok olyan ember került bizonytalan helyzetbe, aki korábban a vállalati értékesítésben dolgozott. Azok sem feltétlenül tudnak a saját szakmájukban elhelyezkedni, akik megfelelő tudással rendelkeznek.
A pénzügyi piacnak óriási hiánya fog keletkezni hamarosan munkaerőből, amit mihamarabb ki kell egyenlíteni, hiszen a kereslet a másik oldalon rohamosan nő” – mondta Cser Roland.
Véleménye szerint mára a biztosítói szakma is egyre szegmentáltabb, ugyanis akárcsak a jogászok, a biztosítási tanácsadók is különböző területekre specializálódnak, más-más témakörben van szaktudásuk.
Ezért a jelentkezőknél előny a már meglévő kapcsolati tőke: a cél, hogy ebből idővel saját klientúra épüljön ki, hiszen a legtöbb ügyfél a cégekhez mára személyes ajánlás útján érkezik.
A sok negatívum mellett ugyanakkor pozitív hatása is volt az elmúlt időszaknak, hiszen a pénzügyi tudatosság hirtelen felértékelődött a hétköznapokban.
Cser Roland arról beszélt, a szektor rendkívül gyorsan és hatékonyan reagált a kihívásokra a technológiai vívmányoknak köszönhetően, így pedig megnyugtató visszajelzéseket tudtak adni ügyfeleiknek a kialakult helyzetről. A szakember úgy véli, az online kapcsolattartást várhatóan meg is őrzi a szakma a későbbiekre.
„A járványra reagálva a magyarok is elkezdtek felkészültebben, érettebben, tudatosabban gondolkozni, mert látták, hogy egy rajtuk kívülálló hatás is milyen katasztrofális következményekkel járhat a saját életükre. Ezáltal megnőtt a piacnak a jelentősége, az értékesítési számok emelkedtek, és várhatóan ez a tendencia folytatódni is fog” – foglalta össze a véleményét.
A pénzügyi szakértő azt javasolja mindenkinek, hogy diverzifikálják a befektetéseiket a devizaárfolyamok tekintetében.
Szerinte a forint vélhetően egy hosszú gyengülési folyamat előtt áll, és a következő hónapokban gyengülni fog.
Tanácsa szerint aki eddig forintban takarított meg, kezdjen el euró- alapú megtakarításon is gondolkozni, ezáltal ki tudja egyenlíteni a kockázatot.
A vírus hatásaként említette, hogy alacsony kamatkörnyezet van a banki szektorban, de mivel nekik is profitot kell termelni, egyre inkább a komplex piaci szolgáltatások jelenthetik számukra is a megoldást.
Erre láthatóan nem megfelelően voltak felkészülve, pedig van igény a minőségi szolgáltatásokra Magyarországon is.
„A banki szektornak is szüksége van védelmi csomagok kiajánlására, a tudás alapú értékesítésre és a tudatosságra való nevelésre.
Jelenleg sajnos nem ez a fő álláspont, ebben a tekintetben pedig a magyar pénzügyi szegmens elmarad Európa többi részétől” – mondta Cser Roland.