Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.07.20
Az elmúlt három hétben megháromszorozódott az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma - közölte María José Sierra, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ epidemiológusa hétfőn Madridban.

Az egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a szakember elmondta: a július elseje óta igazolt esetek 65 százalékát két autonóm közösségből, Aragóniából és Katalóniából jelentették.


Mindkét tartományban az egészségügyi hatóságok korlátozó intézkedéseket rendeltek el a múlt héten, például Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen bezárták a kulturális és sportközpontokat, korlátozták a vendéglátóhelyek fogalmát, a szabad gyülekezést tíz főben maximálták.


Emellett arra kérték a térségben élő mintegy négymillió embert, hogy csak elengedhetetlen esetekben hagyja el otthonát, de ennek ellenére a tengerpartok tele voltak a hétvégén.
“Talán nem félnek annyira a vírustól, mint mi idősebbek” – jegyezte meg María José Sierra azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben regisztrált fertőzöttek többsége a fiatalabb korosztályból kerül ki.

A kimutatott esetek mintegy 60 százaléka tünetmentes, akiket például a kontaktkutatások során fedeznek fel – tette hozzá.
Salvador Illa egészségügyi miniszter elmondta: a mostanában feltárt járványgócok közül sok függ össze nagyobb családi rendezvényekkel, illetve éjszakai szórakozóhelyekkel, vagyis olyan helyzetekkel, amikor az emberek lazítanak az egészségügyi előírások betartásán.


A tárcavezető a szabályok szigorú követésére szólított fel annak érdekében, hogy ellenőrzés alatt lehessen tartani a kialakult gócokat.
Jelenleg 201 járványgócot tartanak számon az országban összesen 2289 aktív esettel.
A spanyol egészségügyi tárca adatai szerint a január vége óta regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 264 ezret, az elmúlt egy napban 685 esetet azonosítottak PCR-tesztekkel.
A fertőzés következtében eddig 28422-en hunytak el, az elmúlt 24 órában egy, egy hét alatt pedig kilenc halálos áldozata volt a koronavírusnak. (MTI)