
Fotó: David Mark/Pixabay
Johnson a The Sunday Telegraph
című konzervatív brit lapnak adott interjúban igennel válaszolt
arra a kérdésre, hogy ő is az újabb országos zárlatot kizáró
francia álláspontot vallja-e.
Jean Castex francia
miniszterelnök a minap kijelentette, hogy nem lehet szó újbóli
teljes körű, az egész országra kiterjedő korlátozások
elrendeléséről, tekintettel a járvány elején alkalmazott zárlat
katasztrofális gazdasági hatásaira.
Boris Johnson a brit
lapnak nyilatkozva a nukleáris elrettentéshez hasonlította az
egész országra kiterjedő teljes zárlat lehetőségét. Úgy
fogalmazott: a nukleáris elrettentés eszköztárát sem lehet
feladni, de “nyilvánvalóan nem szeretném használni”.
A
brit miniszterelnök kijelentette: a szakértők ma már sokkal
jobban tudják észlelni és helyi szinten lokalizálni a betegség
megjelenését, mint korábban.
Emellett sokkal nagyobb a tudásanyag arról is, hogy a koronavírus-járvány milyen csoportokat érint, milyen módon terjed, így most már meg lehet határozni, hogy mely csoportokat kell kiemelten védeni – tette hozzá.
Nem szeretne országos zárlatot
Johnson kijelentette:
mindezek alapján nem hiszi, hogy ismét olyan helyzet állna elő,
amelyben országos zárlatot kellene elrendelni.
A brit
kormányfő néhány napon belül másodszor ad hangot derűlátásának
a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezésével
kapcsolatban.
A Downing Streeten tartott pénteki
sajtótájékoztatóján kijelentette: őszintén reméli, hogy
lehetséges lesz a még érvényben lévő korlátozások
felülvizsgálata, és legkorábban novembertől, de lehetőség
szerint karácsonyig lehetővé válik az élet jelentősebb mértékű
normalizálódása az országban.
Johnson elmondta: a
kórházakba koronavírus-betegséggel újonnan felvett, illetve a
lélegeztetőgépes kezelésre szoruló páciensek száma egyaránt
több mint 90 százalékkal csökkent a nagy-britanniai
Covid-19-járvány április eleji tetőzése óta, és folyamatosan
lefelé tart a halálozási ráta is.
A járvány kezdetén,
amikor a jelenleginél sokkal kevesebbet lehetett tudni a vírus
természetéről és terjedéséről, az országos kiterjedésű,
mindenhol egyformán érvényes korlátozások elrendelése volt a
megfelelő válaszlépés, és a korlátozások több ezer
emberéletet mentettek meg.
A vírusról azóta összegyűjtött
tudásanyag azonban immár lehetővé teszi a koncentráltabb,
egy-egy helyi körzetre összpontosuló védelmi intézkedések
alkalmazását – mondta a brit miniszterelnök.
A legutóbbi
adatok már jelzik, hogy a korábban elrendelt országos zárlat –
amelyet a brit kormány azóta jelentősen enyhített – példátlan
gazdasági visszaesést okozott.
19,1 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék
A brit statisztikai
hivatal (ONS) legfrissebb becslése szerint soha nem mért ütemben,
19,1 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék a májussal
zárult három hónapban.
A vizsgált időszakban intenzíven
gyorsult is a visszaesés üteme: az ONS adatai szerint a február és
április közötti három hónapban 10,8 százalékkal, a márciussal
zárult háromhavi időszakban 2,2 százalékkal csökkent a brit
GDP-érték.
Londoni elemzői várakozások szerint a brit
gazdaság az idei év egészét súlyos recesszióban tölti.
Az
egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a
Centre for Economics and Business Research (CEBR) friss
előrejelzésében közölte: számításai szerint a brit hazai
össztermék 2020-ban 11,6 százalékkal zuhan. (MTI)