A 3-as metróvonal felújítása részeként újabb állomáson, a Nyugati pályaudvarnál is elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, ezért július 20-ától, hétfőtől lezárják a metrótól a bevásárlóközpont felé vezető kijáratot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Fotó: Okan Caliskan/Pixabay
A mozgólépcső-lezárás
miatt néhány perccel tovább tarthat azok útja, akik a Nyugati
pályaudvar 1-9. vágányaihoz, a Westend bevásárlóközpontba vagy
a Katona József utca felé tartanak, hiszen ők csak kis kerülővel,
a Teréz körút irányú mozgólépcsőn tudják megközelíteni a
felszínt.
A BKK ígérete szerint a metróállomás személyzete
folyamatosan figyelemmel kíséri majd a mozgólépcsők
kihasználtságát, és ennek figyelembevételével dönt majd arról,
hogy a négy mozgólépcső közül mennyi tartson lefelé és mennyi
felfelé.
Ennek ellenére esetenként előfordulhat, hogy a
megszokottnál lassabban lehet fel- vagy lejutni – hívták fel a
figyelmet.