
Fotó: Siggy Nowak / Pixabay
A turizmus tipikusan az a tevekénység, amely esetében igen fontos azon új módszerek kidolgozása és alkalmazása, amelyek révén a szükséges személyes távolságtartás biztosítható. Ez a tömegturizmus esetében nem könnyen járható út, hiszen a turizmusban a személyes élmények szerepe igen fontos, így aztán nem könnyű az ilyen áthidaló módszerek megtalálása. Ugyanakkor vannak olyan, eredetileg elég régi, de a járvány ideje alatt újra elővehető és feltehetően ismét jól működő megoldások, amelyek révén a személyes fizikai érintkezés intenzitása csökkenthető. Ilyen megoldás lehet például az egy adott desztinációba való eljutás és az ott tartózkodás módszereinek változtatása. Így például a vontatott lakókocsis, avagy önállóan haladni képes lakóautós turizmus sokkal kisebb fertőzési veszélynek teszi ki a turistákat, mint az olyan utazási formák, ahol egy viszonylag keskeny, alig száz méter hosszú fémcsőben tömegesen összezsúfolva jutnak el az emberek A pontból B pontba. Ha egy-egy család lakókocsival vagy lakóautóval utazik el egy adott desztinációba, akkor jelentősen kisebb fertőzési esély fenyegeti, mintha zsúfolt repülőgépekkel, buszokkal, vagy vonatokkal mennének oda. Ezen túl igen fontos a turisták megnyugtatása és a járványveszély csökkentése érdekében a lakókocsikat és a lakóautókat fogadni képes kempingekben olyan sajátos infrastruktúrával ellátni, amely révén jobban el lehet különülni a lakóautókkal vagy lakókocsikkal érkező embereket a többi vendégtől, mint a hagyományos kempingekben, ahol sok esetben a fürdőszobákat és a WC berendezéseket több látogató közösen használja. A járványhelyzetet figyelembe vevő innovatív megoldást jeleníthet, ha a kempingekben, természetesen megfelelő felár fejében biztosítanák a csupán egy-egy család által igénybe vehető, szeparált WC és fürdőszoba szolgáltatásokat, ami lehetővé teheti a látogatók biztonságos fizikai elkülönítését a fertőzésveszély csökkentése érdekében.
A lakókocsis és lakóautós turizmus erősödése új lehetőségeket teremthet a turisztikai szolgáltatók számára is, illetve olyan új tevékenységek kialakítását teheti lehetővé, amelyek korábban nem, vagy csak kisebb mértékben voltak jelen hazánkban. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon nem lenne életszerű, hogy valaki egész évben lakókocsiban lakjon, vagy hogy az állandó lakhelye és a városi közlekedést szolgáló személyautója mellett vagy helyett egy saját lakóautót vagy lakókocsit is fenntartson. A lakókocsikat, illetve lakóautókat már ma is lehet bérelni olyan szolgáltatóktól, amelyek a holtszezonban a lakókocsik és a lakóautók megfelelő tárolásáról és karbantartásáról is gondoskodnak. Ez a tevékenység a jövőben várhatóan tovább bővülhet még.
A jelenlegi COVID 19 járvány, illetve a várhatóan bekövetkező az új, ma még ismeretlen kórokozók által kiváltott, de feltehetően hamarosan beköszöntő járványok idején tehát legalább két új turisztikai szolgáltató tevékenység újbóli megjelenése, illetve kibővülése várható. Ezek közül az első a lakókocsik és lakóautók pár hétre történő kölcsönzése, és a szezonon kívül a tárolása és karbantartása, ahogy ez például Hollandiában vagy Belgiumban már régebb ideje működik, valamint olyan kempingek kialakítása és fejlesztése, ahol a lakókocsikkal érkező vendégek számára lehetőség van elkülönült, magán szaniter blokkok (fürdőszoba és WC) bérlésére is. Ezek az új lehetőségek új életet lehelhetnek a járványtól fenyegetett turizmusba és segíthetnek a turisztikai szolgáltatók túlélésében, illetve újbóli megerősödésében is. Ezen túl, a lakókocsis vagy lakóautós turizmus olyan új élményeket is nyújthat a látogatóknak, amelyet nem ismertek azok, akik nem próbálták ki azt korábban, és ez is segíthet a turizmus ipar megmentésében, talpra állításában.
Dr. Árva László cikke