Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.07.06
Legalább ötszáz filmhez írt zenét, a legjobbakat se lehetne felsorolni. Csak gondoljunk a Volt egyszer egy Vadnyugat, vagy a Hét mesterlövész maradandó filmek zenéjére.

Most hétfőn elment Ennio Morricone, követte kedvenc színészét Bud Spencert. Szerette országunkat, zenészeinket. A hírek szerint sakkozott Lékó Péterrel és Polgár Judittal is. Most Győrből egy közleményben így emlékeznek rá:

Nagy megtiszteltetés volt együtt játszani Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzővel, karmesterrel, halála a Győri Filharmonikus Zenekar minden tagját mélyen érintette – mondta Fűke Géza, a zenekar igazgatója.

A Győri Filharmonikus Zenekarral 2004-ben játszott először a zeneszerző, 2009-ben pedig 12 koncertből álló, három kontinenst érintő turnéra indultak.
Fűke Géza felidézte, hogy miután 2008 júliusában átvette az igazgatói posztot a zenekar élén, novemberben születésnapi köszöntőt küldtek a zeneszerző nyolcvanadik születésnapjára. A válasz egy felkérés formájában érkezett a zeneszerző ügynökségétől, így léptek fel együtt 2009 májusában Afrikában, Ázsiában és Európában.
Ennio Morricone Győrben készült fel a zenekarral a turnéra. Először hat fellépésben állapodtak meg, de a zeneszerzőnek annyira megtetszett a zenekar, hogy végül további hat koncerten dolgoztak együtt – emlékezett az igazgató.
Fűke Géza szerint Ennio Morricone “emberi volt, soha nem éreztette, hogy ő ki”. Nagyszerű volt együtt dolgozni vele, nemcsak a személyisége miatt, hanem azért is, mert ki tudná jobban vezényelni azokat a darabokat, mint maga a szerző – mondta.
“Kiváló zenéket írt és azokat játszani is nagy élmény volt. Ennek az áldott állapotnak minden egyes pillanata olyan élmény volt, amelyet soha nem fogunk elfeledni” – hangsúlyozta a zenekar igazgatója.
Kiemelte azt is, hogy a róla készített fotó paszpartujára Ennio Morricone azt írta: nagyrabecsülését fejezi ki a zenekar tagjainak tehetségükért és gyakran állítja példaként a zenekart zenéje tolmácsolása kapcsán. “Ez nagy megtiszteltetés számunkra a mai napig” – mondta.