Jövő péntektől, vagyis július10-étől sok országból karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába – közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
A tárca a péntek hajnalban
közzétett tájékoztatóban egyelőre Németországot,
Spanyolországot, Franciaországot és Olaszországot nevezte meg, de
közölte, hogy a nap folyamán nyilvánosságra kerülő teljes
listán számos további olyan ország szerepel majd, amelyek
esetében a kormány július 10-étől feloldja a beutazókra
érvényes, 14 napos elkülönítést előíró
karanténszabályozást.
Egybehangzó brit sajtóértesülések
szerint a teljes listán 70-75 ország szerepel.
A minisztériumi
közlemény hangsúlyozza, hogy az enyhítés az Angliába érkezőkre
vonatkozik, az Egyesült Királyság többi nemzete, vagyis Skócia,
Wales és Észak-Írország kormányai saját hatáskörükben
döntenek arról, hogy mely országok esetében mentesítik a
beutazókat a karanténkötelezettség alól.
A közlekedési
minisztérium kiemelte azt is, hogy az Angliába beutazók a
karanténelőírás jövő pénteki feloldása után is kötelesek
lesznek megadni a határőrizeti hatóságoknak elérhetőségeiket,
és be kell számolniuk arról, hogy az előző 14 napban mely
országokban vagy térségekben jártak.
Az angliai
karanténkötelezettség alól azok a beutazók mentesülhetnek, akik
az angliai érkezésük előtti 14 napban nem jártak olyan
országokban, amelyek nem szerepelnek az angliai karanténelőírás
alól mentesített országok teljes listáján.
A brit kormány
elvárása az, hogy az angliai beutazási karanténkötelezettség
alól felmentett országok szintén ne kötelezzék elkülönítésre
a hozzájuk érkező briteket. Így biztosítható ugyanis, hogy a
külföldi nyaralásra utazó briteknek sem úti céljukon, sem
hazautazásuk után ne kelljen karanténba vonulniuk.
A
minisztérium hangsúlyozta azt is, hogy a karantén-előírás alól
mentesített országok listáját a brit kormány folyamatos
felülvizsgálat alatt tartja, és ha az egészségügyi kockázatok
valahol ismét növekednének, annak az országnak vagy térségnek
az esetében ismét bevezethető az elkülönítési előírás.
A
karantén-előírás megszüntetése a mentesített országokból
vasúton, hajóval vagy repülőgéppel Angliába érkezőkre
egyaránt vonatkozik majd.
A brit külügyminisztérium is
felülvizsgálja utazási útmutatóját, amely jelenleg a
legszükségesebb eseteken kívül minden külföldi utazástól
eltanácsolja a briteket.
A brit kormány június 8-án léptette
életbe az elkülönítési rendelkezést, amelynek alapján jelenleg
kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába
érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.
A kormány
akkori indoklása szerint az intézkedés célja annak
megakadályozása volt, hogy az immár visszavonulóban lévő
nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt
fertőzések miatt ismét fellángoljon.
Arra, aki nem tartja
magát a karantén-előíráshoz, a hatóságok Angliában ezer font
(390 ezer forint) pénzbüntetést szabhatnak ki.
A brit
turisztikai és a repülési ágazat legnagyobb vállalatai élesen
bírálták a karanténintézkedést és összehangolt jogi eljárást
kezdeményeztek azzal a céllal, hogy bíróság kötelezze a
kormányt a szabályozás visszavonására. (MTI)