
Fotó: Pixabay
A légitársaság pénteken
közölte a honlapján, hogy a korábbi megszorító intézkedései
ellenére kormányzati segítségre van szüksége a KLM-nek, mivel a
több mint száz éves légitársaság készpénzállománya nem
elegendő ahhoz, hogy átvészeljék a koronavírus-járvány okozta
válságot.
A megállapodás szerint a holland kormány 2,3
milliárd euró értékű, 90 százalékos állami garanciával
rendelkező hitelkeretet tart fenn, amelyet 11 kereskedelmi bank
nyújt. Emellett indirekt 1 milliárd eurós hitelt is nyújt az
állam a légicégnek.
A KLM már jelezte: a hitelkeret
felhasználása szigorú szabályokhoz kötött, de 620 millió eurót
a jóváhagyás után le fognak hívni, az összeggel egy korábban
használt hitelkeretet töltenek fel és zárnak le.
A holland
kormány cserébe reorganizációt vár el a társaságtól, amely
érinti a munkavállalókat, a felsővezetői fizetéseket, a
járathálózatot és a cég struktúráját is, de részleteket nem
közöltek.
A megállapodást a holland kormánynak és az
Európai Bizottságnak, mint az unióversenyjogi szervének is jóvá
kell hagynia.
A Ryanair ír fapados légitársaság a közösségi médiában már közölte: az Európai Unió Bíróságán támadja meg a KLM-nek nyújtott mentőcsomagot, mert álláspontja szerint az versenytorzító hatású. Az elmúlt időszakban több nagy légitársaság is állami mentőcsomagot kapott: a Lufthansa 9 milliárd eurót, az Air France 7 milliárd eurót, az Alitalia 1,7 milliárd eurót kapott.