Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.06.23
Hazánk első bor és -wellness szállodája idén ünnepli tizedik szezonját, amelyet beárnyékolt a vírus megjelenése. Hogyan tudja egy Balaton melletti szálloda átvészelni ezt az időszakot? Erről kérdeztem Cseh Andrást, a Hotel Bonvino Wine & Spa négycsillagos hotel marketing igazgatóját.

A Balaton parttól mindössze 300 méterre lévő szállodát és dolgozóit hogyan tudták megmenteni, amikor sokan ebben a helyzetre elbocsátásokkal reagáltak?

Kihasználtunk mindent, az éves alapvető karbantartás mellett – ami úgyis januárban volt esedékes – a kényszerű zárás két hónapja alatt az új szárnyban modern, új zuhanyozókkal váltottuk ki a régieket.

Egész évben meg tudtuk tartani az embereket. Két lábon állunk, a Kisfaludy-ház és étterem dolgozói télen itt a Hotel Bonvinoban dolgoznak. Volt annyi tartalékunk, hogy ezt a két hónapot kibírjuk, és a bérkiegészítésre benyújtott pályázatunkra is megkaptunk a segítséget az államtól. A 40 állandó emberünkhöz nyáron még felveszünk szezonális dolgozókat, és a vendéglátóipari iskolákból is jönnek hozzánk gyakorlatra diákok a recepcióra, az étterembe és a konyhára.

Május 22-én nyitottak. Most 70-80 százalékos a foglaltságuk, mire számít a későbbiekben?

Sajnos most az időjárás sem a legjobb arcát mutatja, de bízunk abban, hogy a visszatérő vendégeink és a borkóstolóink változatlanul vonzzák majd a vendégeket. Kedvelt szórakozásuk a vitorlázás, van aki igényli, a kapitány kiviszi a vendégeket a vitorláson a tóra. A hotel lakóinak ingyenes az elektromos busz, amellyel a hegyre mehetnek, a Kisfaludy házhoz.

Szeptembertől elkezdődik a szüret, és ezzel együtt a borkóstolások. Minden vendéget hétfőn, szerdán pénteken borkóstolóra invitálunk. Meghívunk egy sommeliert, ő tartja a bemutatókat. A hétvégén pedig a FATA-pincészetben mehetnek borkóstolóra a vendégek.

Hatvani Lajos a Tekergővel viszi az utasokat

Jövőre 10 éves a Hotel Bonvino Wine & Spa. Egész évben folyamatosan minden hónapban akciókat terveznek?

Igen, de jövőre ilyenkorra nagyobb gálát rendezünk. Ez még nagyon messze van, tartok tőle, hogy mi lesz ősszel. Most lement az első hullám, már felkészültek vagyunk, tudjuk kezelni a kialakult helyzetet. Nálunk maszkban, kesztyűkben dolgoznak, kézfertőtlenítő van mindenhol.

Azt tudjuk, hogy lesz vendégünk egész nyáron, de később is így legyen.

Úgy legyen, drukkolunk a Hotel Bonvino Wine & Spanak és a vendégeknek.