Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.06.21
Újra látogathatók a balatonfüredi intézmények, és megrendezik a Kékszalagot, valamint a borheteket is.

A koronavírus-járvány miatti három hónapos zárva tartás után szombaton nyitottak meg a tóparti város kulturális intézményei.

A Vaszary Galériában a Top 10 című kortárs kiállítás tekinthető meg, amely a márciusi megnyitója után a járvány miatt csupán öt napig volt nyitva.

Várja már a látogatókat a Jókai Emlékház, a Városi Múzeum, a Zsidó Kiválóságok Háza, a Vitorlázeum, a Bodorka Látogatóközpont és a Lipták Gábor Városi Könyvtár is.

A Kisfaludy Galéria csak júliusban nyílik meg, az Arácsi Népház pedig a felújítási munkálatok miatt július közepéig zárva tart.

Bóka István balatonfüredi polgármester szerint a Magyar Vitorlás Szövetség július 30. és augusztus 1. között megrendezi a Kékszalagot, a borheteket pedig az eredeti időpontban meg tudják tartani. Az Anna-bál megrendezéséhez több mindent kell mérlegelni, de hamarosan döntenek róla – tette hozzá.

Szintén a város honlapján közölték, hogy a tervek szerint július 2-ától újra lesznek vetítések a Balaton Moziban.