Az Európai Bizottság frissítette légiközlekedés-biztonságra vonatkozó, azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
A listára felkerült mások mellett valamennyi Örményországban bejegyzett légitársaság az ország biztonsági felügyeleti képességeinek értékelése nyomán – közölte az uniós bizottság kedden.
Adina Valean közlekedési
biztos elmondta, hogy az Európai Unió a legmagasabb szintű
repülésbiztonságot kívánja biztosítani az unió légterében
utazók számára. A listára került légitársaságok nem felelnek
meg a nemzetközi biztonsági előírásoknak.
A jegyzékbe
vétel nemcsak hozzájárul az unió magas szintű
repülésbiztonságának fenntartásához, hanem segíti az érintett
légitársaságokat és a bejegyzésük szerinti országokat repülési
szabványaik javításában.
Az örmény légifuvarozók listára
vételéről szóló döntést az uniós repülésbiztonsági
bizottság egyhangú véleménye alapján hozták meg. Az Európai
Bizottság az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének
támogatásával kész együttműködni Örményországgal az ország
repülésbiztonságának javításában – tette hozzá.
A
frissített lista 96 légitársaság számára tiltja az uniós
légtér használatát. Tizenhat ország – Afganisztán, Angola (2
légitársaság kivételével), Örményország, Kongó
(Brazzaville), a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dzsibuti,
Egyenlítői-Guinea, Eritrea, Kirgizisztán, Libéria, Líbia,
Moldova (3 légitársaság kivételével), Nepál, Sao Tomé és
Príncipe, Sierra Leone, valamint Szudán – 90 légitársasága
esetében az indokolta a listába vételt, hogy az illetékes légi
közlekedési hatóságok nem végeznek vagy nem végeztetnek
megfelelő biztonsági ellenőrzést a gépek esetében.
Hat légitársaságnál
bizonyítottan súlyos biztonsági hiányosságok mutatkoznak. Ezek
közé tartozik a venezuelai Avior Airlines, a suriname-i Blue Wing,
az iráni Iran Aseman Airlines, az iraki Iraqi Airways, a nigériai
Med-View Airlines és a zimbabwei Air Zimbabwe.
A listáról
töröltek a Kongóban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban,
Kirgizisztánban, Líbiában, Nepálban és Sierra Leonéban
bejegyzett, de már nem létező légifuvarozókat.
Három
légitársaság esetében működési korlátozásokat vezettek be,
ami azt jelenti, hogy a légifuvarozók csak meghatározott
géptípusokkal repülhetnek az Európai Unió légterébe.
Ezek közé tartozik a Comore-szigeteki Air Service Comores, az iráni Iran Air és az észak-koreai Air Koryo. (MTI)