Lárnakán és Milánóban nyit új bázist a Wizz Air, a diszkont légitársaság pénteki közleménye szerint júliustól hét repülőgéppel 15 országba indít majd járatokat 28. és 29. bázisáról. A légitársaság közölte, hogy Salzburgban és Tiranában is új központokat nyit.
Lárnakán közvetlenül 100,
Milánóban 200, a kapcsolódó iparágakban pedig még több új
munkahelyet teremtenek az új bázisok. Az új ciprusi járatok idei
kapacitása meghaladja az egymillió utast, a milánói
bázisnyitással pedig a Wizz Air megduplázza lombardiai
kapacitását, és egy sor új úti céllal köti össze Milánót.
Az új útvonalakkal együtt 2020-ban már 28 város lesz elérhető
Milánó Malpensáról.
Az utazási korlátozások feloldását
követően a nyártól újra közlekedik majd a Wizz Air
Budapest-Lárnaka és Debrecen-Lárnaka járata is.
A
közleményben felidézik, hogy a Wizz Air közel egy évtizedes
történetre tekint vissza Cipruson, első járata 2010 decemberében
szállt le a szigeten, azóta több mint 800 ezer utas utazott az
országba a légitársasággal. Olaszországba 2004 óta repül a
cég, azóta már 40 millió utas választotta több mint száz
itáliai útvonalát.
Júliusban Tiranában is bázist nyit, az
albán főváros repülőterére 3 Airbus A320-at telepít a cég és
8 ország 15 úti céljára fog repülni. Salzburgból hat
közép-kelet-európai városba közlekednek júliustól.
Kiemelték,
hogy a Wizz Air utasai és személyzete védelmében szigorított
egészségügyi intézkedéseket vezetett be: a személyzetnek és az
utasoknak is kötelező arcmaszkot viselni a fedélzeten, az
utaskísérőknek emellett kesztyűt is. A Wizz Air rendszeresen
aláveti repülőgépeit egy iparági standardot jelentő, vírusölő
szerrel végzett ködös fertőtlenítésnek, és a szigorú napi
takarítási protokoll keretében minden este ugyanazzal a vírusölő
szerrel szintén fertőtlenítik a repülőgépeket.
A Wizz Air
Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága,
jelenleg 121 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből
álló flottát üzemeltet, a cég papírjait a londoni értéktőzsdén
jegyzik.(MTI)